Érdi tragédia: nem akarnak gyereket az elgázolt ikrek szülei

gázolás
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 28. 05:10
Sohasem dolgozza fel ikrei elvesztését az érdi pár. Az idôs gázoló elnézést sem kért tôlük a tragédia óta eltelt három év alatt.
H. Á.

Némán ölelte egymást a keddi tárgyalás előtt a Budapest Környéki Törvényszék folyosóján Péter és Erika.

Mintha ebből az ölelésből merítettek volna erőt ahhoz, hogy még egyszer, utoljára a szemébe nézzenek annak a nőnek, aki három éve elvette tőlük azt, amire egész életükben a legjobban vágytak: a gyerekeiket. A pár éveken ke­resztül küzdött azért, hogy Veronika és Vivien megszülessen, de alig pár hónappal később mégis örökre búcsúzniuk kellett tőlük.

A szülők az egész eljárást hangtalanul, némán könnyezve hallgatták végig. Valamennyi tárgyaláson megjelentek, mindennél jobban szerették volna, ha kiderül az igazság, és titokban talán abban reménykedtek, hogy a gázoló, a 66 éves H.-né T. Cecília elismeri felelősségét és elnézést kér tőlük. Ez a három év alatt nem történt meg, csupán egyszer nyilvánított részvétet a szülőknek.

A jogerős ítélet szerint pedig egyedül ő felelős a néhány hónapos ikerbabák haláláért. Cecília ugyanis azért nem látta az úton szabályosan, babakocsival közlekedőket, mert épp a napszemüvegéért nyúlt és lefelé nézett. A védelem végig tagadta ezt, azt állítva, hogy a szülők kitolták az autó elé a babakocsit. Ez nem bizonyult igaznak.

Az ítélethozatal drámai pillanatokat hozott: a gázoló és családja összeomlott, miután három év hat hónap letöltendő fogházbüntetést kapott Cecília. A gyászoló szülők is sírtak. A tárgyalás végén elhárították a sajtó érdeklôdését, ügyvédjüktől, Kozma Tamástól azonban megtudtuk: a mai napig képtelenek feldolgozni a tragédiát.

– Azóta sem került náluk szóba, hogy újra babát vállaljanak. Képtelenek rá azok után, ami történt, pedig lehetne még gyermekük. Talán jót is tenne nekik a gyász feldolgozásában, de ezt a kérdést természetesen ők döntik el – mondta el a pár jogi képviselője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.