Metadonnal altatta el a kétévest, hogy ne sírjon

heroin
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 27. 19:00
Meghalt az a kétéves, akinek metadont adott a saját anyja, hogy hagyja abba a sírást.
Bors

Heroinfüggők leszoktatásánál használt (ugyanakkor szintén függőséget okozó) szer végzett a kis Fenton Hogan-nel. A pici nagymamája, aki hétvégénként gyakran vigyázott a fiúcskára, hogy megkönnyítse anyja, Kelly Emery dolgát, először nyilatkozott a 2013-as esetről.

"Napos vasárnap volt, így kimentünk a parkba kacsákat etetni. Olyan öt óra felé vittem haza. Az volt az utolsó pillanat, amikor élve láthattam" - emlékezett vissza az 52 éves nagyi, Lynn Wheeldon. Pár órával később már hívták is őket a tragikus hírrel: a pici elhunyt. A toxikológiai vizsgálat metadonmérgezést mutatott ki, ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a szert legalább két korábbi alkalommal is adta neki az anyja, aki - mint utólag kiderült - így akarta lenyugtatni Fentont, hogy ne sírjon.

Kelly Emery korábban drogfüggő volt, illetve rablásért már ült börtönben - így a gyermek tragikus halála előtt is ismerős volt már a hatóságoknak. Hat év börtönbüntetést kapott gondatlanságból elkövetett emberölésért - írja a Daily Star.

"Bárcsak Kelly hozzám fordult volna segítségért. Ehelyett úgy döntött, könnyebb bedrogoznia a picit. Ő nem anya volt, hanem egy szörnyeteg" - összegezte a történteket az összetört, máig gyászoló nagymama. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.