Életveszélyessé vált, ezért felújítás helyett lebontják Gödöllőn a tavaly még az önkormányzatnak és a járási hivatalnak is helyet adó városháza főtéri épületét - tájékoztatta a polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója kedden az MTI-t.
A Tatabányán hallottam elnevezésű Facebook-csoportban röppent fel először az a hír, hogy fura lények – talán ufók – bujkálnak a sötétben a híres Turul-emlékmű szomszédságában, a Szelim-barlangban. Később kiderült, hogy néhány...
A test és lélek legsötétebb mélységeiről ír Mira Sabo. Szex, luxus, pénz, politika, hatalom, minden olyan kellék megtalálható a könyvében, amellyel az átlagember tényleg csak a médiában találkozik.
<p>Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az ellen a nagykanizsai kajak-kenu edző ellen, akit májusban lánytanítványainak molesztálásával gyanúsítottak meg - erősítette meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője...
<p>Grillezés után sokáig parázslik a szén a kerti sütő hasában. Megeshet, hogy ezt gyorsan el szeretnénk oltani, mert nem akarjuk felügyelet nélkül hagyni a még izzó parazsat.</p>
Aki egyre gyakrabban ébred úgy, hogy nem tűntek el a sötét karikák a szeme alól, annak gyanakodnia kell arra, hogy valami nincs rendben az egészségével.
A békéscsabai Körözsi Szilvia fejére került a Miss Selfie 2016 koronája. A beküldött önportrék alapján tíz lányt választottak ki, ők versenyeztek egymással a budapesti Fészek Klub színpadán.
Fülledt, izzasztó meleg, ingyenbor és főleg rövidnadrágos nyaralókból álló közönség jellemezte azt a művészeti aukciót, amelyet egy étteremben tartottak Balatonfüred parti sétányán vasárnap este.
– Amikor te arról beszélsz, hogy diszkriminatív és milyen baromi sok ez az adó, akkor nekem erre az a személyes válaszom: János, igazad van. Ezt így, szépen, szótagolva kimondtam – egyebek között ez áll egy testületi ülésen készült...
<p>A svéd kormány egy nagy kutatás elindítását tervezi, amelyben a polgárai szexuális életét vizsgálná meg, mert egyre kevesebb a szex az országban.</p>
Életének 92. évében elhunyt Bourbon Anna pármai hercegnő, Mihály román király felesége – közölte hétfőn a román királyi ház. A királyné egy svájci kórházban halt meg.
<p>Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a férfit és nőt, akinek hároméves fia halálos áramütést szenvedett a tiszavasvári lakásukban lévő, lopott árammal működtetett...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.