Trump ingatlanosként győzte meg a diktátort

Trump ingatlanosként győzte meg a diktátort

találkozó
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 13. 11:30
Bors

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött egymással az amerikai és az észak-koreai elnök. Koreai csa­ládegyesítés, atomfegyverek leszerelése és az amerikai hadgyakorlatok felfüggesztése állt a középpontban.

A szankciók viszont maradnak. A pontos részleteket azonban egyelőre homály fedi. 

Megpaskolta a vállát 

Donald Trump és Kim Dzsong Un magyar idő szerint kedden hajnali 3 órakor találkozott egymással a szingapúri Sentosa szigetén található Capella luxusszállodában. Utóbbi 7 perccel előbb érkezett a helyszínre, amely egyértelműen a tisztelet jeleként értelmezhető. Trump nyújtott kezet először az észak-koreai vezetőnek, és 12 másodpercen keresztül el sem engedte.

– Ilyen hosszú kézfogás nagyon szokatlan két vezető között, főleg, hogy először találkoztak. Látható, hogy Trump kissé magához húzza Kimet, bár ezúttal nem rángatta, csak erősen markolta a kezét. Az, hogy megpaskolja a vállát, szintén nem elfogadható a diplomácia szintjén – elemzi a Borsnak a találkozót Molnár György protokollszakértő. – A szándék azonban egyértelmű: oldani akarta a hangulatot Kimmel. Mindketten jó kedvűek voltak, mosolyogtak, egyáltalán nem tűnt feszültnek a testi kommuni­kációjuk.

Marhaszegyet ettek

Trump korábban megemlítette, hogy szívesen enne egy hamburgert Kimmel, ha találkoznának. Erről azonban szó sem lehetett, a két delegáció egészen fenséges ételekből válogathatott.

Előételnek ráksalátát avokádóval, mangósalátát lime-mal és hússal töltött uborkát szolgáltak fel. Fő­ételnek marhaszegyet rakott krumplival, édes-savanyú disznóhúst rizzsel és szójában párolt tőkehalat lehetett enni retekkel. A desszert fekete csokoládé, egy speciális tortaféle és egy fagylaltkülönlegesség volt.

Szögletes szignók

A történelmi megállapodást mindkét ország vezetője a saját kézjegyével hitelesítette. Azt azonban, hogy melyik kié, nehéz lenne megállapítani, de szerencsére a nevüket nyomtatott betűvel is odaírták a dokumentumra.

Trump aláírása sem kutya, de Kimé az igazi macskakaparás. Mentségére legyen mondva, hogy Észak-Ko­reában az úgynevezett hangul írásjegyeket használják, habár a szignója azoktól is messze áll.

Hoteleket mutogatott

Gondolkodj az egészről ingatlanosként! Egyik oldalon Dél-Korea, a másikon Kína, és a tiéd a föld a kettő között! – magyarázta Trump, hogyan férkőzött Kim bizalmába. Az északi oldal tengerpartjára szállodákat álmodott, oda, ahol most a hadsereg állomásozik. A megbeszélésről azonban elfelejtettek jegyzőkönyvet készíteni, pedig több kérdésben is csak szóban állapodtak meg. 

Mosdó a limuzinban

Az amerikai elnök szokatlan módon átírta a hivatalos programot. Trump ugyanis jelezte Kimnek, hogy jöjjön vele, mert szeretné neki megmutatni az 1,6 millió dollárt (427 millió Ft) érő luxuslimuzinját, a Beastet.

Vélhetően fogalma sem volt arról, hogy az észak-koreai elnök járgánya még az övét is lenyomja, amely sajtóhírek szerint 2 millió dollárt (534 millió Ft) ér, és még vécé is van benne.

Putyin a következő

Trump búcsúzóul meghívta Kimet a Fehér Házba, bár az még kérdéses, hogy eleget tesz-e ennek a diktátor. A hírek szerint az amerikai elnök stábja gőzerővel dolgozik azon, hogy hamarosan az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal is összejöjjön egy újabb találkozó, amelyre elképzelhető, hogy még a nyáron sor kerül. Putyin egyébként megveregette Trump vállát, mondván, békére törekszik Észak-Koreával szemben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.