Még a színésznő is meglepődött, amikor a TV2 főzőversenyének utolsó percében a győztes kihirdetésekor az ő nevét mondták ki. Zsófi olyan „profikat” győzött le, akik évtizedek óta sürögnek a konyhában.
<p>Brutális tettre vette rá kiskorú barátnőjét egy férfi - ráadásul a zsaruknak most azzal védekezik: a kislány kényszerítette bele a szörnyűségekbe.</p>
A párt elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte egy a Figyelő internetes kiadásában pénteken megjelent levél szerint Volner János, a Jobbik alelnöke arra hivatkozva, hogy a jelenlegi testületnek...
A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje ezentúl monitoringozni fogja "a Soros-pénzek hazai áramlását", egyúttal az ügyészséghez fordul a Migration Aid párttá alakulása miatt – közölte Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő...
Kayleigh Henning tíz éven keresztül szenvedett titokzatos betegségétől, mire az orvosok végre rájöttek, mi okozza erős fájdalmait. Mindenki terhesnek hitte - ma azonban már valóban babát vár.
Ételek és italok is ronthatják a gyógyszerek hatékonyságát – derült ki egy átfogó kutatásból. Ön tudta, hogy még a vitaminok is hatással lehetnek a felírt pirulákra?
A Balaton nem csak nyáron jó úti célnak. Aki nyugalomra vágyik, szeretne elvonulni a nagyvárosi forgatag elől, már most indulhat a magyar tengerhez, a turistaözönnek vége. A hangulatos sétálóhelyeket Földi Rita, az Éjjel-nappal Balaton alapítója...
Négy iskola több száz diákja betegedett meg Szombathelyen a napokban. A sulik ugyanarról a konyháról kapták a menzaebédet. A közétkeztetési gépezetbe rengeteg ponton kerülhet porszem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.