Vállalni kell a sikereinket is, nem csak a kudarcainkat, különben sosem lesz belőlünk nagy nemzet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Pécsett.
Új jelöléseket vezetnek be holnaptól a töltőállomásokon. Inkább nézze meg kétszer is, mit szeretne tankolni, nehogy rossz üzemanyag kerüljön a kocsijába!
Kóros elmeállapota miatt felmentette az emberölés vádja alól az első fokon eljáró Győri Törvényszék azt a férfit, aki tavaly novemberben megölte a szüleit Sopronban, s elrendelte a vádlott határozatlan idejű kényszergyógykezelését...
Emelkedik a gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-től – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Óriási méreteket öltött a poloskainvázió! Egyes településeken arra panaszkodnak, hogy már szellőztetni sem lehet, mert elözönlik a lakást a bűzös bogarak. A rovarirtó szerek megoldást nyújthatnak, de saját készítésű csapdát is bevethetünk ellenük.
Kezébe veszi az ország egészségének irányítását Norbi, első körben 300 Bors-olvasót szeretne lefogyasztani. A súlyosan cukorbeteg, már kerekesszékbe kényszerült Anikó is hozzá fordult.
Feltette gyermekét a szerelvényre egy nő, de mire észbe kapott, az ajtó bezáródott. A szakember szerint az alacsony padlós járat jelenthetné a megoldást az ilyen esetekre.
Miközben a rendőrség országos felháborodást kiváltó nemi erőszak ügyében nyomoz, az állítólagosan megrontott négyéves kislány családja úgy nyilatkozott lapunknak: senki sem nyúlt egy ujjal sem a gyerekhez.
Sátánisták mészároltak le négy ártatlant, hogy csontjaikból oltárt készítsenek, mivel úgy hitték, áldozatuk segít majd megnyerni nekik a lottó főnyereményt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.