Norbi kerekesszékből állította fel Anikót

Norbi kerekesszékből állította fel Anikót

kerekesszékes
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 11. 10:00
Kezébe veszi az ország egészségének irányítását Norbi, első körben 300 Bors-olvasót szeretne lefogyasztani. A súlyosan cukorbeteg, már kerekesszékbe kényszerült Anikó is hozzá fordult.
Bors

Anikó és a felesleges kilók története 11 évvel ezelőtt kezdődött, amikor terhes volt a kislányával. Anikó cukorbeteg lett, ami nem múlt el a szülés után sem. Tíz éven keresztül, napi négyszer szúrta magába az inzulinos injekciós tűket.

Akkor kapott a fejéhez, amikor történt egy balesete. Három évvel ezelőtt összetörte a bal bokáját, meg kellett műteni és összecsavarozni, lemezt ültettek be. Anikó ekkor 108 kilót nyomott, nem tudott már lábra állni. Fél évre kerekes­székbe került. 

– Egy év után kiderült, hogy nem forrt össze a csontom, ami valószínűleg a cukorbetegség miatt lehetett. Amikor azt mondta az orvos, hogy ha ezt így folytatom, nem fogok tudni lábra állni, megijedtem. Akkor is­merkedtem meg azzal az életmóddal, amit Norbi képvi­sel. Annyira jól sikerült az életmódváltás, hogy egy idő után el tudtam hagyni az inzulint – mondja a Borsnak a gyu­lai hölgy, aki 30 kilótól szabadult meg Norbi módszereivel. 

Norbi elhatározta, több száz túlsúlyos embernek szeretne most segíteni. Vallja ugyanis, hogy nem létezik a lehetetlen. – Az teljesen mindegy, hogy az illetőnek 10 vagy 100 kiló feleslege van. Annyit megígérhetek, hogy senki nem fog éhezni – szögezte le a Borsnak.

Együtt könnyebb lesz!

Itt az alkalom, hogy ön is lépjen és változtasson! A Bors és Norbi összefogásával október 24-én 18 órától a Novotel Hotelben gyűlhetnek össze, akik szeretnék végre kezükbe venni életük irányítását. Norbi életmódváltó előadásán teljesen ingyen lehet részt venni, csak regisztrálni kell a Facebookon a „Norbi segít!” nevû rendezvényoldalon, és az elsô 300 regisztráló jöhet. – Ez egy társadalmi felelősségvállalás, amiben én és a Bors összefogtunk, mert Magyarország Európa legelhízottabb országa, és szeretnék ez ellen tenni. Senkinek nem fogom elengedni a kezét! A csoportot egy hónap múlva újra összehívjuk, és kibővítjük azokkal, akik akkor szeretnének csatlakozni hozzánk – avat be terveibe Norbi.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.