Egy pofátlan angol „sofőr”, akinek még jogosítványa sem volt, halott testvérének adatait adta meg a rendőröknek, amikor a gyorshajtással elkapták.
Silburn Campbell az édesanyja Mercedesével hajtott, amikor túllépte a sebességhatárt, és ötven helyett hatvannal ment még 2014. júliusában egy Essex-i úton. A bírságot levélben küldték ki az autó tulajdonosának, akit megkértek, hogy azonosítsa az illetőt, lévén, egyértelműen nem egy nőről volt szó, miközben a tulajdonos egy idős asszony.
Campbell-nek ezután az a nagyszerű ötlete támadt, hogy a 2001-ben elhunyt testvérének, Kenneth Campbell-nek adja ki magát, így aztán elkerülheti a büntetést, és arra sem derül majd fény, hogy nincs jogosítványa.
Elsőre be is jött a terve, a hatóságoknak nem tűnt fel az átverés, így a halott testvéreként idézték be, nem a saját nevén. Mivel az 54 éves férfi alaposan felkészült a tárgyalásra, és gondosan kitervelt mindent, előkereste halott testvérének biztosítási számát is, amit át is adott az ügyésznek.
Miután a megadott adatokat alaposabban is megvizsgálták, elég hamar kiderült, hogy a férfi szemérmetlenül hazudott, ráadásul nem is csak a személyazonosságáról, hanem a jogosítványáról is. A testvére emléke iránt csekély tiszteletet mutató férfi így jóval nagyobb pácban találta magát, mintha bevallotta volna, hogy nincs meg a vezetési engedélye.
A szeptember 25-én tartott tárgyaláson így végül a pénzbírság mellett három hónapos börtönbüntetést is kiszabott rá az essexi bíróság.
(via Metro)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.