Felmentette a bíróság a 15 éves gyáli fiút, aki a vád szerint 12 éven aluli lányt erőszakolt

Felmentette a bíróság a 15 éves gyáli fiút, aki a vád szerint 12 éven aluli lányt erőszakolt

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 11. 16:05
Bors

Felmentette első fokon a szexuális erőszak bűntettének vádja alól a bíróság R. Gergőt, aki a vád szerint három évvel ezelőtt megerőszakolta évfolyamtársát, a 12 éven aluli V. Ágnes Gyálon. Az akkor 14 és fél éves Gergő társát, a másodrendű vádlott Sz. Imrét azonban egy év szabadságvesztésre ítélték, amelyet két évre felfüggesztettek.

A csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszéken megtartott tárgyaláson a bíró azzal indokolta az ítéletet, hogy a kislány állítása ellenére nem történt erőszak, R. Gergő pedig nem tudott arról, hogy a lány még nem töltötte be tizenkettedik életévét, vagyis, hogy kiskorú. Bár Sz. Imre csak “figyelőként” vett részt a gyáli erdőben történt szexuális aktusnál, de tisztában volt vele, hogy V. Ágnes még nincs 12 éves.

A vád irat alapján három napja megírtuk: Gergő már korábban is zaklatta a kislányt, akinek üzeneteket küldött, amelyekben már akkor azt mondogatta, hogy szeretne szexelni vele, emellett az iskolában folyamatosan nyakon puszilgatta őt.

A lány ezt hamar megunta, és félreérthetetlenül jelezte, hogy nem szeretne semmit a fiútól, letiltotta őt minden helyen, hogy még csak írni se tudjon neki.

Azon a szörnyű napon is azért várta az iskola előtt Gergőt, hogy személyesen is megkérdezze: miért nem hagyja már békén őt? Azonban a fiú és két haverja körbeállták a kislányt, aki ijedtében tette, amit mondtak neki, és követte a fiúbandát a gyáli sulitól alig fél kilométerre lévő erdőbe, ahol a barátok leterítették a kabátjaikat Gergőnek, aki ezután egymás után kétszer is megerőszakolta a kisgyereket, miközben a barátai tisztes távolságban figyeltek és őrködtek, nehogy valaki lebuktathassa őket.

A kislány eközben ugyan megpróbált elszaladni, de Gergő utána futott, és visszarángatta a kabátokra. A pokoli órák után a lány végül hazament, ahol mindent elmondott a szüleinek, akik feljelentést tettek.

A vádlottak védői tudomásul vették az ítéletet, az ügyész azonban fellebbezett az első rendű vádlottal kapcsolatban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.