<p>Szokatlan képsorozatot osztott meg egy fotográfus. Egyesek szerint mi sem beszélhetne szebben a szerelemről, míg mások kérdően emelik fel a szemöldöküket.</p>
<p>Közel 130 kilóméteres óránkénti sebességgel száguldott keresztül a városon két autós: versenyük egy ártatlan harmadik életébe került. Ők mégis 67 éves áldozatukat hibáztatták.</p>
Egyelőre nem sikerült igazolni, hogy a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett tömeges gázolás ügyében őrizetbe vett gyanúsított követte el a bűncselekményt - jelentette be kedden Klaus Kandt, a német főváros...
<p>Egy pár 810 angol fontot, azaz közel 300 ezer forintot fizetett két koktélért – egy különleges, és rendkívül speciális összetevőnek köszönhetően. Nem, nem az unikornis könnye az.</p>
Az étel ízesítése mellett már régóta használják a vízkő ellen is az ecetet. A háztartásban azonban számtalan más területen is hasznát vehetjük, sőt szépségelixírként és gyógyszerként egyaránt segít.
Az ankarai orosz nagykövet elleni gyilkos merénylet célja a jelek szerint a szíriai terrorizmus elleni harc megakadályozása volt, ezért a keddi moszkvai orosz-török-iráni külügyminiszteri találkozó résztvevői mindent megtesznek az ellen,...
Megdöbbentő jelenetekről számol be az M3-as sztrádán felborult busz egyik túlélője. Péter három utastársa halálának volt szemtanúja. Tegnap a negyedik sérült is meghalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.