Családi jogállás megváltoztatásáért másfél év börtönre ítélte a bíróság azt az egykori pénzügyőr őrnagyot, aki a vád szerint egy házaspárnak eladta a születendő gyermekét hat éve. B. Ildikó G. Zsuzsannával és G. Zoltánnal állapodott meg a különleges átadásról, ezért egyenként ők is másfél évet kaptak.
Több hónapnyi titkos nyomozás után tavaly áprilisban a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult büntetőeljárás, a bíróság pedig most bizonyítottnak látta, hogy a hármas előre megállapodott arról, hogy B. Ildikó és G. Zoltán közös gyermekét hamis iratokkal G. Zsuzsa és G. Zoltán gyermekeként anyakönyveztetik. Az orvosok egyértelműen igazolták, hogy B. Ildikó a kislány édesanyja, azonban a hat év körüli gyermek minden hivatalos iratában G. Zsuzsanna szerepel anyaként.
A Zoom.hu beszámolója szerint a kislányáért való lemondásért B. Ildikó öt éven át luxusutazásokat, bérelt lakást és több millió forintnyi készpénzt kapott. A NAV-os nő azzal védekezett, hogy őt becsapták, zsarolták, ő pedig azt hitte, hogy G. Zoltán elválik majd G. Zsuzsannától, és vele fog élni, hogy együtt neveljék a lányukat.
A bíróság G. Zsuzsannának sem hitt, aki eleinte meghökkentő módon azt állította: a gyereket ő szülte. Aztán pedig azzal állt elő, hogy egy béranyaprogram keretében az ő magzatának adott életet B. Ildikó. A bíróság szerint az ügy valamennyi szereplője tudta, hogy bűncselekményt követnek el, amikor előre megállapodtak abban, hogy B. Ildikó a születendő gyermekét átadja a G. házaspárnak. Az indoklás szerint G. Zoltán azért kapott letöltendő szabadságvesztést, mert a bíró szerint ő volt a gyerekeladás központi figurája és szervezője.
A portál a birtokába került nyomozati iratokra hivatkozva arról írt, B. Ildikó, a NAV egyik fegyvertartásra és -viselésre jogosult, hivatásos állományú pénzügyőr őrnagya még néhány nappal azelőtt is kokainozott, hogy tavaly áprilisban házkutatást tartott otthonában a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Emiatt és engedély nélküli fegyvertartásért is folyik ellene eljárás. Az ítélet nem jogerős.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.