Aktuális

Detonáció a váci lakótelepen - Lángoló testtel nyitott ajtót a robbantó

B. B.

Létrehozva: 2018.10.20.

Forrás: Thinkstock

Hatalmas robbanás hangja rázta meg a csendes, takaros váci Radnóti utca egyik háztömbjét csütörtökön. A második emeleti lakásból egy férfit súlyos sérülésekkel kórházba vittek, még azt gyanították, hogy gázrobbanás okozhatta a súlyos detonációt, azonban csakhamar kiderült: vélhetően a férfi saját magát robbantotta fel, miközben egy különös anyaggal kísérletezett.

– Hatalmas volt a robbanás, mindannyian megijedtünk, akik meghallottuk. Az első robbanást hamarosan követte egy második is. Később azt mondták, lehet, hogy gázrobbanás, de mi sejtettük, hogy nem erről volt szó. Azt hallottuk, hogy a fiatalember szeretett kísérletezgetni, a házban pedig különféle vegyi anyagokat, sőt fegyvereket és gázpalackokat halmozott fel – mesélte a Borsnak az eset egyik szemtanúja, egy helybeli lakos.

A robbanás után egy, a házban lakó férfi rohant rögtön a férfi segítségére, aki a lenti szépéségszalonból kért poroltóval rohant fel, hogy megmentse a bajba jutott robbantó életét.

A lakó dörömbölni kezdett a férfi ajtaján, aki hihetetlen módon, de ajtót nyitott, pedig ekkor már súlyosan sérült volt. A bátor lakó ezután az égő házban lekísérte a megégett fiatalembert, aki még ugyan a saját lábán hagyta el a tömböt, később azonban 
kórházba vitték.

Úgy tudni, olyan súlyosra fordult az állapota, hogy mentőhelikopterrel vitték kór­házba, ahol újra kellett éleszte­ni. A környékbeliek a segítségére siető férfi bátorságán ámulnak azóta is.
– Nagyon bátor, hogy fel mert menni, belegondolni is rossz, mi történhetett volna, ha van még egy robbanóanyag abban a házban. Nagy lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot – szögezte le a szemtanú. A rendőrség vizsgálja a különös esetet.
Ha a vizsgálat során kiderül, hogy a férfi bűncselekményt követett el, közveszély okozása miatt fognak nyomozni ellene.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719019
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét