A hatékony európai együttműködés záloga, hogy a tagállamok folyamatos párbeszédet folytassanak egymással, ebben pedig Magyarország mindig partner lesz - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Barátság ide vagy oda, a közös munka évek óta várat magára, ami rajongóiknak is feltűnt. A Borsnak a rapper és az énekes is tiszta vizet öntött a pohárba.
Magyarország a jövőben is elkötelezett az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) keretein belüli együttműködés fejlesztését illetően, és ennek érdekében három javaslattal állt elő - derült ki Orbán Viktor miniszterelnöknek az ASEM brüsszeli csúcstalálkozóján...
Szorosabb együttműködésre van szükség a Fidesz és a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) között – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Berlinben, a CDU főtitkárával, Annegret Kramp-Karrenbauerrel folytatott...
A kollaboratív problémamegoldó készségeket most vizsgálták először, a felmérésben 32 OECD-tagállam és 20 partnerország több mint 125 ezer 15 éves diákja vett részt.
Szondy Zoltán egyszerűen nettó baromságnak nevezte a romániai Looktv.ro portál bombasztikus hírét, miszerint 1,2 milliárd forintért székelyföldi focicsapatot vásárolt a magyar kormány.
Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa együttműködésének vége, azt követően, hogy a hétvégi válogató közben Natasa letette a lapátot. Na de hogyan tovább?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.