Beleköpött a diótermesztők levesébe a nyugati dióburok-fúró légy. Bár nem hívtuk, a rovar évek óta folyamatosan érkezik hozzánk a külföldi szállítmányok révén. Idén már kezd betelni a pohár azoknál, akiknek a megélhetése függ a diótól, de azoknál is, akiknek van a kertjükben diófa, mert arra gondolnak, ha lesz saját termés, nem kell boltban venni. Erre egyre kevesebb esélyük van.
– Sok diófa van az utcákon, a házi kertekben és szórványban. Ezeket kifejezetten sújtják ezek a kártevők, különösen Nyugat-Magyarországon és Budapesten. Keleten kevésbé jelent veszélyt, de várható, hogy arrafelé is terjeszkedik majd a dióburokfúró légy. Erre kell készülni – figyelmeztetett a Bors megkeresésére dr. Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmai Szervezet és Terméktanács ügyvezetője.
– A kártevő a tojásait a dió termésburkába teszi abban az állapotában, amikor még a tojócsövével át tudja szúrni a héjat. Ennek az lesz az eredménye, hogy a termésburok elfeketedik, így maga a termés is ehetetlenné válik – magyarázta Víg Károly entomológus, a Magyar Rovartani Társaság elnöke. A probléma az, hogy természetes ellenségét „nem hozta magával” az állat, de már dolgoznak a szakemberek az ellene való védekezésen. A dió egyébként itthon sikernövénynek számít, elég jó ára is van a szakértők szerint.
– Azt, hogy most hogyan alakul az ár, egyelőre nem lehet tudni, mert még folyik a betakarítás, a törés, a tisztítás. Sajnos a házi kertekben mindenki érzékelheti már, hogy a védekezés hiányában milyen mértékben tette tönkre a diót a fúrólégy – fűzte hozzá dr. Mártonffy Béla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.