Van, amikor édességre vágyik az ember, de nincs a keze ügyében semmi finomság. Nos 5 perc és a legtöbb konyhában állandóan fellelhető hozzávaló, és már kész is az ínyencség.
Műsort vezet, könyvet ír és tanít Pachmann Péter. Most ünnepli 50. születésnapját, ami sok férfi számára vízválasztó, de a Mokka műsorvezetője nem pánikol. A kerek évforduló alkalmából interjút adott a Ripost7-nek, ebből szemezgetünk.
Az emberek nagy többsége azért vágyik a koronavírus elleni vakcinára, hogy újra felelősség teljesen találkozhasson szeretteivel. Azzal azonban érdemes tisztában lenni, hogy a vakcina felvétele után is fontos az óvatosság.
Visszaugrott a légszennyezés a koronavírus-járvány előtti szintre a járványügyi korlátozások enyhítése nyomán, a mindennapos tevékenységek visszatérésével egyes országokban - közölte az Európai Űrügynökség.
Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit mutációja, és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a 29 éves nővel szemben, aki egy veszekedés után mellkason szúrta az élettársát.
Elszabadult a pokol Nógrádmegyerben, ahol Gáspár Zsolti hétfőn, kora este felgyújtotta a házuk mögötti nádast, veszélybe sodorva a szomszédban élő Győzike házát. A lángokat csak tűzoltók tudták megfékezni.
A koronavírus brit mutánsa olyan erővel söpört végig hazánkon, hogy a magyar egészségügy a teljesítőképességének határára került. A szakemberek szerint igen drámai hét áll Magyarország előtt.
Fejenként 109 évig terjedő börtönnel sújtották Salvadorban a különös kegyetlenségéről ismert Mara Salvatrucha (MS-13) bűnbanda tizennégy tagját - közölte a latin-amerikai ország főügyészsége kedden.
A világon 120 666 507 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 670 236, a gyógyultaké 68 434 448 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Nincs félelmetesebb, mint amikor a nyugodt éjszakai alvásunkat megzavarja egy rémálom. Pedig néhány egyszerű módszerrel elkerülhető a hirtelen, félelmetes felriadás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.