Tavaly ősz óta megváltozott a horgászvizsga menete. A KRESZ-hez hasonlóan elektronikus formában kell kitölteni a tesztet, de továbbra is helyszíni jelenlétet igényel. Szülői hozzájárulással már 10 éves kortól jelentkezhetünk, a vizsga...
Az egész Európai Unióban Magyarországon oltották be a második legtöbb embert, a baloldal ezért minden erejével próbálja akadályozni az oltási programot.
Kalandok tarkítják Cecília és Péter mindennapjait, mióta belevágtak életük legizgalmasabb kalandjába. A fiatalok kényelmes életüket hátrahagyva különleges útra indultak egy lakóautóval, s céljuk nem kisebb, mint felfedezni a világot.
A mindössze hatéves Gracenek március közepén, a koraesti órákban veszett nyoma. Szülei azonnal riasztották a hatóságokat, de addigra a gyermek már a fiatal ragadozó karmaiban volt.
A 69 éves amerikai Marilyn Hartmannak nem kellett azon izgulnia a repülőtereken, hogy biztosan magával vitte-e a papírjait, ugyanis egáltalán nem voltak. Mégis körbe utazta a világot.
Az országba azok léphetnek be, akiket már beoltottak a koronavírus ellen, akik ellenanyagteszttel bizonyítják, hogy átestek a betegségen, vagy akik negatív Covid-teszttel igazolják, hogy nem fertőznek.
A világjárványt okozó koronavírus eredetének kutatása év eleje óta zajlik, s úgy néz ki, meg is találták a bizonyítékot arra, honnan terjedt el a vírus. Az Egészségügyi Világszervezet hamarosan kiadja az összegző jelentést.
Már közel 9 millió forint adományt összegyűjtöttek annak a 6 éves kislánynak, aki árván maradt, miután a koronavírus elragadta a szüleit. Az adománygyűjtést több híresség segíti, köztük Mező Misi, a Magna Cum Laude együttes énekese is.
Több ország is felfüggesztette az oltást az AstraZeneca oltóanyaggal, miután nagy port kavart az a hír, hogy köze lehet több trombózisos halálesethez. A szakember azonban nem sok esélyt lát rá, hogy a problémás eseteket valóban az oltás...
A San Diegó-i székhelyű Kaliforniai Egyetem, az Arizonai Egyetem és az Illumina cég kutatói molekuláris kormeghatározási eszközökkel és járványügyi szimulációkkal jutottak erre a következtetésre.
Szétszakad és teljesen összeomlik a koronavírus bizonyos ultrahang hullám felett, ám az még további kutatást igényel, hogyan lehet ez az emberiség segítségére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.