Vallási ok miatt vállalta más bűnét Róbert?

megoldatlan ügy
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 10. 10:30
B. Róbert már a második önjelölt gyilkos, aki magára vállalta, hogy 1995-ben Pécsett halálra szurkálta Gál Csilla taxisofőrt. A vádlottat tegnap jogerősen felmentette a Pécsi Ítélőtábla.
OG

A Pécsi Ítélőtábla tegnap jogerősen is kimondta: továbbra is ismeretlen az a személy, aki több késszúrással megölte Gál Csilla taxist Pécsett, egy erdős területen.

B. Róbert két éve jelentkezett, és váltig állította, hogy ő Csilla gyilkosa. Azt mondta, azért adta fel magát, mert nem tudott együtt élni egy ilyen lelki teherrel. Beszélt egy vallási közösségről is, ahol rádöbbent arra, hogy a megtisztuláshoz meg kell vallania bűneit. Ebben a közösségben az is megtisztul, aki mások bűneit vállalja magára.

A férfi vallomásában sok ellentmondás volt. Állítása szerint egy konyhakéssel kétszer szúrt. Ezzel szemben az áldozaton tizenöt késszúrás volt. A poligráfos vizsgálat sem igazolta, hogy B. Róbertnek köze lenne a gyilkossághoz.

B. Róbert az erdélyi Lapányban nőtt fel egy bányászcsalád gyerekeként. Anyját korán elveszítette, apja rendszeresen bántalmazta. 1990-ben, 17 évesen egy bőrönddel érkezett Pécsre, alkalmi munkából élt. Vallomása szerint egy férfihang kezdett hozzá beszélni.

– Már sokadszor mondta, hogy menjek és öljek meg valakit, végül engedelmeskedtem – mondta a bíróságon.

A tegnapi tárgyaláson nem volt jelen Csilla édesapja. Gál Pál a Borsnak az ítélethozatal után elmondta, azért nem ment el az ítélőtáblára, mert tudta, hogy B. Róbert csak egy önjelölt, akit úgyis felmentenek. Az apa azt mondja, a lányát egyébként is ketten ölték meg.

– Remélem, hogy egyszer még a szemükbe tudok nézni – jelentette ki. Egyébként nem a tegnap felmentett férfi az egyetlen önjelölt gyilkos az ügyben. A 2000-es évek elején más is magára vállalta a bűncselekményt, de a rendőrök nem találtak ellene bizonyítékot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.