Élete végéig viselni fogja sérüléseit az a kétéves kisfiú, akire lecsapott egy gazdájától elszabadult és megvadult sólyom. Az agresszív madár fényes nappal, egy farnborough-i játszótéren támadta meg a kis Alfie Hallt édesanyja, Elysia szeme láttára, aki zokogva számolt be a horrorisztikus eseményről.
– Másodpercek alatt történt. Amikor a hatalmas ragadozó megtámadta a kisfiamat, a bátyám azonnal odarohant, megpróbálta elijeszteni, de már késő volt: majdnem kiszúrta a gyerek szemét, az arcát szétmarta borotvaéles karmaival. Minden vérben úszott – idézte fel a borzalmas perceket a huszonhárom éves anya, aki elmondása szerint látta a sólyom gazdáját is.
– Ott sétált a játszótér mellett, elengedte az állatot, majd hiába hívta, az a dög a fiam fejére szállt. Az orvosok, akiknek visszavarrták a fiam fülét, azt mondták: óriási szerencse, hogy Alfie egyáltalán életben maradt.
A rendőrség őrizetbe vett egy tizennyolc éves fiatalembert, feltételezhetően a ragadozómadár gazdáját, majd később szabadon engedte.
A szóban forgó Harris-sólyom rendkívül veszélyes házikedvenc, képes egy rókát is elpusztítani. A brit hatóságok most azt sürgetik, hogy törvényben határozzák meg: hogyan és milyen feltételekkel lehet tartani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.