Az ájulásig rugdosott és vert egy vak embert egy szívtelen tinédzser. Ráadásul fogadásból követte el a kegyetlenséget, hogy így keressen egy kis pénzt. Az áldozat arcát hosszadalmas műtétsorozattal lehet csak rendbe hozni.
Csúnyán megszívták egy kínai nő nemtörődöm gyerekei. A 94 éves nagymama azzal vádolta két fiát és egy lányát, hogy magára hagyták. A bíróság az idős asszonynak adott igazat, ezentúl a gyerekeknek anyagilag és érzelmileg is támogatniuk kell anyjukat.
Egy bicskei anyát, annak f iát és egyik rokonukat tartóztatták le a rendőrök, mert drogot árultak gyerekeknek és tiniknek. A család több faluban is terjesztette a kábítószert, többször rosszul is lettek tőle a kicsik.
A kínok kínját kellett átélnie egy brit asszonynak, amikor egyik napról a másikra elveszítette férjét. Nicola Campbell blogot kezdett írni, hogy fájdalmát enyhítse. Aztán megtudta, férje már azelőtt új társat kívánt neki, mielőtt meghalt volna.
Telibe találták Ferenc pápát! A biztonsági előírásokra fittyet hányó vallási vezetőt szerencsére nem ártó szándékkal dobták meg, sokkal inkább szeretetből.
A legtöbb ember sokkot kapna és ledermedne, ha egy óriási medve támadna rá. Egy kanadai férfi azonban felvette a harcot a vadállattal és csodával határos módon győzött.
Érdekes megállapításra jutott egy amerikai egyetem, melynek kutatása szerint minél kevesebbet mosolyog az ember, annál több hatalommal rendelkezik, legalábbis mások szemében. Ez hatványozottan igaz a politikusokra.
Erős gázszag miatt riasztották a katasztrófavédőket hétfő reggel Baracson. Behatoltak a Móricz Zsigmond utcai házba, a földön egy vérben ázó, de még életben lévő férfit találtak.
A londoni Központi Büntetőbíróságon, ismertebb nevén az Old Bailey-ben tegnap hallgatták meg a Kovács Alexandra meggyilkolásával gyanúsított Gy. Lászlót. A férfi ártatlannak vallotta magát.
A soroksári nő megölése és az ároktői gyilkosok szökése mélységesen felháborította Tóth Tamást, akinek a fiát 1992-ben lőtte agyon a Donászi–Bene páros. A férfi korábban 160 ezer aláírást gyűjtött össze a halálbüntetés visszaállításáért.
Sándor apját kivégezték az 1956-os forradalom után, az anyja csecsemőként a kórházban hagyta, és külföldre menekült. A férfi most a Bors segítségével keresi az édesanyját, aki valószínűleg Amerikában él.
A floridai néninek fogalma sem volt arról, hogy méhekkel osztja meg a házát. Unokája vette észre, és óriási szerencse, hogy nem támadták meg az idős asszonyt.
Az 53 éves férfi bűntársával együtt a Facebookon és más közösségi oldalakon vadászott áldozataira. Az erőszakot le is filmezték, és feltöltötték az internetre.
Az 57 éves nő súlyos húgyúti fertőzéssel került kórházba, nagyon rossz állapotban. Egyik nap eltűnt a szobájából, és mivel sehol nem találták, azt hitték, elhagyta az intézményt. 17 nappal később egy munkás fedezte fel testét egy elhagyott lécsőn.
Ellopott egy kocsit Döbröközről az alsómocsoládi K. Mihály. A férfit azonban a falubeliek feltartóztatták, és átadták a rendőröknek. Kiderült: nem csak lopott, az elemelt kocsit részegen vezette.
A 234 kilós Les Price Írországba repült, ám a súlya miatt két helyet is meg kellett vennie. Ám arra nem számított, hogy ez a két szék, amelyen elfért volna, két különböző sorba szólt.
Pornográf könyveket árusítanak gyermekkönyvek mellett WH Smith’s internetes webáruházban. A felháborodást az váltotta ki, hogy a mesekönyek mellett felnőtteknek szóló kemény pornó közt is válogathattak az érdeklődők.
Egy csomagtartóban zárva találtak rá egy 54 éves férfire. Mikor kiszabadították, azonnal feljelentette kirablóit, azonban a nyomozás végén mégis együtt mehetett a sittre kínzóival, ugyanis kiderült: zsaroló és szexuális bűnöző.
Emberölés miatt indított büntetőeljárást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, miután a mentősök egy öngyilkossággal fenyegatőző férfit vittek kórházba. Nem sokkal a bekattant férfi felbukkanása után a környéken két holttestre bukkantak.
Félelmetes, halálközeli élményben volt része egy brit asszonynak, aki annyira túlsúlyos volt, hogy egy egyszerű teafőzés kis híján a végzetét okozta. Az orvosok figyelmeztették, ha nem változat életmódján, akkor csak hónapjai lehetnek hátra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.