Meg akarták erőszakolni a fiatal pécsi színésznőt - fotóval

megerőszakolta
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 10. 00:00
A nő ellenállt, mire a támadó letett a szándékáról. Az ismeretlenről fotó is készült, egyelőre keresik.
Bors

Hétfőn hajnalban a pécsi Mártírok útján támadt rá egy fiatal pécsi színésznőre egy ismeretlen férfi - írja a Pécsi Újság.

A lap úgy tudja, a férfi megpróbálta megerőszakolni a nőt, aki ellenállt, mire a támadó letett szándékáról. A nő táskáját elragadta, majd elmenekült.

Az esetet egy térfigyelő kamera is rögzítette. A megyei rendőr-főkapitányságon azt mondták a lapnak, hogy egyelőre rablás miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettessel szemben, de nem cáfolták a szexuális erőszak megkísérlését.

"A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2015. június 8-án 2 óra 45 perc körüli időben Pécsett, a Köztársaság téren támadott meg egy 26 éves nőt, kézitáskáját erőszakkal elvette, majd a benne lévő mobiltelefonnal, személyes iratokkal és lakáskulccsal távozott a helyszínről.
Az ismeretlen elkövető egy 30 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, átlagos testalkatú férfi. Haja sötét, rövid. A bűncselekmény elkövetésekor fehér színű sportcipőt, világos térdnadrágot és világos rövid ujjú, hátán feliratos inget viselt.
A férfiról fényképfelvételek állnak rendelkezésre.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ,,Telefontanú" zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Az információval rendelkezők a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon munkaidőben (h-cs 8-16 p: 8-13) személyesen is jelentkezhetnek." 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.