Egy csapásra Sárospatak lett a britek kedvenc és legszebbnek tartott városa. A Mirror című lap egyenesen a világ egyik legszebb helyének nevezi a települést. Azt viszont nem értik, miért rejtegetik a magyarok a turisták szeme elől.
Válságos korszakban jelentek meg, és a mai napig a nehéz időkben van az embereknek a legnagyobb szüksége a szuperhősökre. Magyarországon az ilyen képregények olvasói zömmel a 20–30 éves korosztályból kerülnek ki.
Fekete öltönyről mélykékre váltott, hét perc helyett harmincat beszél, a pesti sörözőt dolgozószobára cserélte és amire elég volt korábban egy óra, arra most tíz napot szán. Orbán Viktor 1989-es első beszéde után ismét a Hősök terén szónokol.
A londoni magyarok között is népszerű az úgynevezett squatting, amely házfoglalást jelent: egy-egy csoport önkényesen elfoglal egy üresen álló épületet, amelyet aztán lakásként használ.
Lauren Smith bebizonyította, hogy a divat és a nassolás kényelmesen megfér egymás mellett, ugyanis a hétvégén Londonban bemutatta díjnyertes ruháját, ami ötven kiló csokoládé felhasználásával készült el.
Baktérium okozhatta a miskolci újszülöttosztályon elhunyt csecsemők halálát – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkárságának vizsgálatából.
Ártatlannak vallotta magát a ma megkezdődött perben H.-né T. C., az a 63 éves asszony, aki tavaly nyáron kocsijával Érden elsodort egy ikerbabakocsit. A benne fekvő két csecsemő meghalt.
Retteghetnek Dél-Kalifornia gördeszkásai. Megérkeztek ugyanis a rózsaszín sisakos kislányok, akik félelmet nem ismerve mutatják meg a nagyvilágnak trükkjeiket.
A papája kopasz kakas, a mamája gyöngytyúk: ritka házasság eredménye a fülöpjakabi baromfiudvarban született állat. Két nem azonos faj kívánta meg egymást.
A súlyos vonatbalesetet szenvedett Révész Attila (20) végre találkozhatott megmentőjével, a Tisza Volán hős buszsofőrjével, Pál Józseffel. Attila könnyes szemmel mondott köszönetet.
Fokozódnak az izgalmak, immár a fináléba jutás a tét a Bors pincérversenyén. A két páros közül az elsőt közöljük, rájuk kedd éjfélig szavazhatnak oldalunkon is.
Felismerte támadóját, ezért kellett meghalnia egy kisújszállási asszonynak – állítják a helyiek. A családi házba tegnap délelőtt hatolt be egy férfi rablási szándékkal.
Egy bajai lakásban készült a választást követő második napon az – most már kijelenthető, hogy kamu – a videó, mellyel a Fideszt akarta lejáratni hat ember.
Nem egy, hanem párhuzamosan több gyilkossági ügyben is nyomoz az a 14 fős csoport, amelyet a soroksári Kardosné Gyurik Krisztina szeptember 25-i megölésének ügyében alakított a rendőrség.
Üvegpalackkal fenyegetőzve el akart téríteni egy városi buszt egy ittas magyar férfi az észak-olaszországi Livornóban, de a sofőr inkább leállította a buszt, és hívta a rendőrséget.
Horrorisztikusnak írta le egy doktor annak a kislánynak a sérüléseit, akit két amerikai bulldog támadott meg és tépett össze Skóciában, Glasgow mellett. A kislány életét sikerült egy hét órás műtéttel megmenteni, de valószínleg soha...
Hatalmas fogást könyvelhettek el a moldovai börtön őrei, amikor sikeresen lefüleltek egy füvet csempésző egyént. A drogot azonban némileg meglepő módon nem két-, hanem négylábú egyednél találták: egy macska volt ugyanis a fődílere...
Csupán hatvan percig élhette át milyen anyának lenni egy fiatal brit nő. A lány szülés után kómába esett, amiből egyetlen órára ébredt fel mielőtt meghalt volna.
Elképesztő napokon van túl egy amerikai férfi, aki hat napot bírt ki fagypont közeli hőmérsékletben, barátja holttestével egy összetört autóroncsban. Richard Koester egy baleset után került a nehéz helyzetbe, végül túlélte a megpróbáltatásokat.
Legjobb barátját szúrta le a 10 éves kaliforniai fiú, aki mint kiderült, nem is tehet arról, hogy agresszív gyermek vált belőle. Anyja ugyanis a várandóssága alatt folyamatosan alkoholt fogyasztott, ez viszont nem osztotta meg a gyámügyesekkel....
Manchester megunta azokat a bulizókat, akik az utcán könnyítenek magukon. Két választásuk van: rendbe teszik azt az utcarészletet, ahova vizeltek, vagy fizetnek.
Egy drogfüggő házaspárt tartóztatott le a rendőrség, akik lányaikat kényszerítették arra, hogy idegenekkel szexeljenek. A szülők filmre vették az aktusokat.
Alaposan kiszúr a párjával az a férj, aki 150 ezer forintnál drágább ajándékkal lepi meg kedvesét karácsonyra, ugyanis 18 százalékos ajándékozási illetéket kell utána fizetnie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.