43 évig ült magánzárkában, most szabad ember

magánzárka
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 09. 23:00
A 68 éves férfit azzal vádolták, hogy egy börtönlázadás során megölt egy őrt. Most egy bíró elrendelte, hogy több mint négy évtized után kiengedjék a magánzárkájából.
Bors

Albert Woodfox még 1972. április 18-án került be a louisanai állami fegyintézet egyik magánzárkájába, miután a vád szerint egy börtönlázadás során halálosan megsebesített egy fegyőrt. Ám most, több mint 40 év után újra megérezheti a szabad levegő ízét.

A most 68 éves Woodfoxot egyébként fegyveres rablásért ültették le még a hatvanas éven az akkoriban az egyik legkeményebb fegyháznak számító, csak Angolának nevezett Louisiana Állami Büntetés-végrehajtási Intézetbe. A börtönben Woodfox két társával együtt ellenállást szervezett a rácsok mögött folyó brutális bánásmóddal szemben, ám állításuk szerint végig békés akciókban gondoltak. 1972. április 17-én aztán holtan találtak egy Brent Miller nevű őrt, akivel harmincöt késszúrással végeztek. A gyilkossággal egyből a három szervezkedő rabot gyanúsították meg, és még aznap magánzárkába kerültek.

Woodfox egyébként azóta végig tagadta, hogy köze lenne az őr meggyilkolásához, és kétszer már fel is függesztették ítéletét, most pedig James Brady bíró elrendelte a szabadon bocsátását, mivel a törvények szerint harmadszor már nem lehet bíróság elé állítani az őr megölésének vádjával.

Louisiana főállamügyészsége megfellebbezi az ítéletet, mivel ők továbbra is úgy gondolják, hogy Woodfox volt a kegyetlen gyilkos. Egyébként a férfi két társa (hármukat Angola 3-ként emlegették), 2001-ben, illetve 2013-ban szabadult.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.