Egy hitelcsapdában vergődő család drámája rajzolódik ki a milliárdos biztosításért vonat alá fekvő Cs. Sándor cselekedetének hátterében. A férfi a szeretteit igyekezett menteni.
Egészen elképesztő felvétel kering az interneten. A videón az látszik, ahogy egy férfi egy másik férfi köldökén keresztül egy néhány centis patkányt húz elő a puszta kezével.
A pékség egyik menedzsere és pultos lánya csúnyán összeszólalkoztak munka közben. A lányt kirúgták, de ennek ellenére is az üzletben kellemetlenkedett, ezért főnöke két óriási pofont kevert le neki.
Csütörtök délután feltehetően egy második világháborús gránátot találtak a tér felújítása során. A villamosok ideiglenesen máshonnan indulnak, a helyszínen tűzszerészek dolgoznak.
Egészen meglepő módon próbál környezettudatosabbá válni egy dániai fesztivál. 2017-ben már úgy tervezik, hogy a bulizók vizeletéből készített sört fogják árusítani.
A csütörtökön megszületett ítélet értelmében jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki társával együtt 2012-ben megölt egy gazdát Mórahalmon.
Még vasárnap szenvedett autóbaleset a pár, és hiába értesítették a hatóságokat, szerdáig az autó roncsai közé szorulva maradtak. A férfi életét vesztette, a nő válságos állapotban van.
Nem merte háziorvosának bevallani, hogy prosztatagyulladása van, inkább leugrott a 13. emeletről a 49 éves F. Tibor. Édesanyja az erkélyről végignézte a halálos zuhanást.
Ha nem bukik le egymillárdot kaszált volna a megrendezett baleset miatt a kétgyermekes mérnök. Pedig viszonylag jó módban él egy kétszintes családi házban.
Az idősebb bentlakók mellett a személyzet is rendszeresen kegyetlenkedett a lányokkal. Sokakat egy börtönszerű pincében rontottak meg, míg másokat hónapokra elzártak a külvilágtól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.