Könnyen lehet, hogy örökre megoldhatatlan „feladvány” marad a magyar kriminalisztika történetének egyik legfelkavaróbb esete. Olybá tűnik, hogy a darnózseli családanyával végző tettes a tökéletes gyilkosságot követte el. Kimutatható halálok híján ugyanis azt sem lehet kijelenteni, hogy gyilkosság történt.
Éreztem a bajt
A gyógymasszőrként dolgozó Kovács Judit 2014. május 27-én tűnt el mosonmagyaróvári rendelőjéből. A nő férjét, N. Jánost néhány nappal később őrizetbe vették, a rendőrség azzal gyanúsítja a hentes végzettségű férfit, hogy megölte Juditot, testrészeit ledarálta, majd elégette. Az áldozat édesapja most nyilatkozott a Borsnak.
– Nem sokkal eltűnése előtt, májusban találkoztam utoljára a lányommal – mondta könnyeit nyelve Kovács Dezső. – Judit ugyan félt a vejemtől, a házasságuk már rég megromlott, de vissza akart költözni a közös házba, nem bírta a gyerekei nélkül. János azonban hallani sem akart erről, szerintem ezért végzett a lányommal. Én figyelmeztettem Juditot, azt mondtam neki, „nem vagy te normális, vissza ne menj ahhoz az emberhez”. Aztán, amikor Judit eltűnt, éreztem, hogy nagy a baj. János kezén sérülések voltak, biztos voltam benne, hogy valamit tett a lányommal. A mai napig a fülemben csengenek Judit szavai. Egyszer azt mondta nekem: „Apa, ti nem tudjátok, mire képes János. Majd csak akkor jöttök rá, hogy milyen ő valójában, amikor már eltett láb alól”.
Sorsdöntő cellainfók
Kovács Dezső tisztában van vele, hogy az orvos szakértők gyakorlatilag semmilyen értékelhető bizonyítékkal nem szolgálhattak.
– A telefonos cellainformációk azonban igazolják, hogy János és Judit egymás közvetlen közelében tartózkodtak a lányom eltűnésekor. Ez egyben cáfolja az alibit is, amit a vejemnek igazolt a lánytestvére. Reálisan gondolkodó ember vagyok, így azt gondolom, hogy amennyiben elítélik Jánost, akkor sem fog többet kapni tizenöt évnél. A halálok híján nem lehet megállapítani különös kegyetlenséget sem.
Harmincnyolc darabban
Tegnap az orvos szakértőket hallgatta meg dr. Élő András tanácsvezető. N. János rezzenéstelen arccal hallgatta a szakértőket, akik szerint sem a halál oka, sem a halál ideje nem állapítható meg. Harmincnyolc maradványt vizsgáltak, köztük máj-, szív-, tüdőmaradványokat, kizárólag azt tudták megállapítani, hogy Kovács Judittól származnak. A genetikai szakértő szerint 1 az 536 millióhoz az esélye a téves azonosításnak. Az asszonyt egy borotvafejből vett minta alapján azonosították. A férfi pincéjében lefoglalt késeken nem bukkantak Judit DNS-nyomaira, a szakértők nem zárták ki, hogy az eszközöket valamilyen savval tisztították meg. A férfi kocsijának csomagtartójában ugyan megtalálták Judit DNS-nyomait, ám ez semmit sem bizonyít. Az N. Jánost védő dr. Jován László tömören kommentált lapunknak.
– Alapvető kérdésekre nem kaptunk választ, pedig a rendőrség és a szakértők is lelkiismeretes munkát végeztek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.