Sokkoló jelenet játszódott le egy brit család otthonában, akik reggelizés közben vették észre, hogy egy óriási kígyó költözött a konyhájukba. A hüllő a vízmelegítőben talált új otthonra.
Panaszt tett a brit egészségügyi hivatalnál egy férfi, aki arra kényszerült, hogy segítsen barátnőjének megszülni közös gyereküket, mert a mentő nem érkezett meg időben. A szakemberek két órát késtek.
Alex Korobov először azt hitte, keszeget fogott, de kiderült, a halnak emberi fogai vannak. A kocsmában először azt hitték, túl sokat ivott, de amikor az asztalra dobta, mindenki megdöbbent.
Hallott már a híres lébényi sörről? Nem? Nem baj. Mi utánajártunk, miről is van szó. Aztán nem derítettünk ki semmit. Úgyhogy innentől már csak Önön múlik, megveszi-e
a gyártási jogot.
Tíz szobájával, hatalmas parkolójával és impozáns kinézetével felkapott szálloda is lehetne az 1636-ban épült fogadó, csak egy baj van vele: két szellem is lakja...
A videón látható testvérpár már évek óta rágta a szüleik fülét egy kiskutyáért. Főleg a kislány. Mikor a felnőttek úgy döntöttek, hogy zöld utat adnak az eb-projektnek, elképesztő reakcióra számítottak, de nem arra, ami a valóságban történt.
Nemrégiben egy hihetetlen videó keringett a neten, amelyben a Loch Ness-i szörny izlandi tesóját, a Lagarfljót-tó szörnyét kapták lencsevégre. És most már hivatalos lett: a különös lény igazi.
Azonnali hatállyal lemondásra szólít fel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke minden olyan ELTE kari hallgatói tisztségviselőt, aki a gólyatáborokban történt erőszakos bűncselekmények idején hivatalban...
Az elmúlt két és fél évben Dana Vulin maszkkal az arcán élt, amelyet egy féltékeny feleség miatt kellett hordania. Az asszony ugyanis felgyújtotta, mert egy partin hozzá mert szólni a férjéhez. A 28 éves lány most arra készül, hogy felfedi...
Őrült mutatványokat hajt végre az Ázsiai Kígyómester néven elhíresült Liu Fei, aki csütörtökön Kínában tartott bemutatót extrém tudományából. Csak erős idegzetűeknek.
A lényegi vádpontokat tekintve helyben hagyta a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében, amit a Fővárosi Törvényszék januárban hozott.
Vitán felül az oroszországi Szocsiba kell mennie annak, aki a világ legfélelmetesebb gyaloghídján szeretne közlekedni. Az itteni kalandparkban található hídszerkezet ráadásul 548 méterével a leghosszabb is a Földön.
Öt évvel tovább él és ötször annyi a nyugdíja egy franciának, mint egy magyarnak. Norvégiában a legjobb megöregedni, Afganisztánban pedig a legrosszabb, mi a 46. helyen vagyunk.
A 61 éves férfi a Népligetben esett össze, és mivel a mentők nem tudtak behajtani a pályához, végül ott halt meg. Még a halottszállítók is csak gyalog tudtak bemenni.
Az orvosok szerint a magasba lövellt izzó lávakövek okozták a múlt szombati japán vulkánkitörés legtöbb áldozatának halálát. Minderről a rendőrség számolt be helyi idő szerint péntek délelőtt.
Sokakat ösztönzött macskakeresésre a 210 ezer forintos jutalom, amit a hétvégén elkóborolt Erzsi cicáért ajánlott fel a gazdája és barátai. Ám az igazi megtalálót, Ellát, a hatéves tacskót és gazdáját, Búti Csabát hidegen hagyta...
Hat vidéki államtitkár kért Budapesten lakhatási támogatást. Fejenként átlagosan 155 ezer forintot kapnak havonta. Albérleteik összesen 11,1 millióba kerülnek évente az Országgyűlésnek.
Vizsgálat indul az ELTE-n az újabb gólyatábori nemi erőszak miatt. Egy volt diáklány ugyanis azt állítja: tavaly az ÁJK gyöngyösi gólyatáborában megerőszakolták. A vétkes hallgató és a szervezők azóta is az intézményben tanulnak,...
Borzalmas állapotban került az állatklinikára egy farkaskutya Nagy-Britanniában. A szerencsétlen pára pofáján már nem volt bőr, az orra eltorzult, a gazdája mégsem gyógyíttatta már nyolc éve.
Két év börtönt kapott egy anglikán pap Nagy-Britanniában, miután kiderült online chatszobákban zaklatott kisgyerekeket. Az interneten egy 14 éves ír srácnak adta ki magát.
Házasság vagy börtön? Íme a két alternatíva, amelyek közül az a szaudi férfi választhatott, akit egy járőr kapott rajta szerelmével titkos pásztorórájuk közben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.