„Hol itt az igazság?” – szabad marad a fagyállós gazda

„Hol itt az igazság?” – szabad marad a fagyállós gazda

Vácszentlászló
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 01. 18:45
M. S.

Hatalmas kő gördült le a fagyállós gazda szívéről, áldozata családja azonban felháborítónak találja a csütörtöki jogerős bírói döntést. V. Lászlót korábban 7 év börtönre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék „több emberen elkövetett emberölés kísérlete”, illetve „sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés” miatt. Most a Fővárosi Ítélőtábla ezt másfél évre enyhítette, amit három évre felfüggesztett, és halált okozó testi sértésben mondta ki bűnösnek a férfit.

Olybá tűnik tehát, hogy győzött a népakarat, hiszen V. László mellett korábban rengetegen emelték fel szavukat. Igazi társadalmi vita bontakozott ki az eset kapcsán, a többség a gazda szabadlábon hagyása mellett kardoskodott. Ismeretes: a vácszentlászlói, kertészeti egyetemet végzett, kétgyermekes családapa még 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, és emiatt egy ember meghalt.

Az áldozat édesapja, Szabó Sándor szerint politikát csináltak az ügyből, a családjukat „lecigányozták”, holott – mint mondja – ők magyarok. És, ha romák is volnának, akkor sem érti, miért fordították ellenük a közhangulatot, amikor ők ennek az esetnek az áldozatai.

– A fiam lopott, ezért megérdemelte volna a törvényes büntetést. De néhány liter bor miatt elvenni az életét? Hol itt az igazság? A lánya most 12 éves, folyton jár a temetőbe, össze van törve, csak azt mondogatja: „ott van az apukám”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.