A túlélésre sem volt esélye az amputált exzsarunak: most apa lesz

A túlélésre sem volt esélye az amputált exzsarunak: most apa lesz

amputált
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 01. 20:00
<p>Mindkét lábát elvesztette, és összesen két ujja maradt a most 54 éves férfinak - pedig csak azt hitte, egy súlyosabb influenza gyötri.</p>
Bors

Influenza-szerű tünetekkel szállították kórházba a Leedsben élő Dean Smahont, később azonban kiderült, hogy jóval nagyobb a baj - vérmérgezés. Miután teste szeptikus sokkba esett, mesterséges kómába helyezték orvosai. Ekkor tíz százalékra tették a túlélési esélyeit. Három hónappal később mégis felébreszthették - ám ekkor még úgy 30 műtét állt előtte. Amputálták mindkét lábát térd alatt, az egyik kézfejét, három ujját a másik kézfejéről, az orra és a füle egy darabját, valamint a csípőjébe is protézist kellett beültetni. 

A történteket csak fokozta, hogy a volt rendőr pár héttel 2010 októberi kórházba kerülése előtt ismerkedett meg egy lánnyal - Kirsty-vel. A férfi a felépülése után mély depresszióba esett: képtelen volt feldolgozni mindazt, amit átélt, és képtelen volt megérteni, hogy párja miért tart ki mellette.

„Aktív voltam, fitt, büszke arra, hogy nézek ki, találkoztam egy lánnyal, akit igazán szerettem, és akkor hirtelen azzal kellett megbirkóznom, hogy elvesztettem mindkét lábam, az egyik kezem és az arcom darabkáit is” - mesélte a brit férfi, aki hosszas küzdelem után újra magára talált. Sőt: azóta nem csak elvette szerelmét, de a lánnyal első gyermeküket várják.

„Most, hogy visszanyertem a függetlenségemet, én lehetek az erős a kapcsolatban. Elvihetem a kórházba a vizsgálatokra, kimehetek a konyhába egy pohár vízért, ha rosszul érzi magát. Remélem, a történetem segít másokon, hogy ne szenvedjenek úgy, ahogy én tettem.”

„Bizonyos értelemben Kirsty mentette meg az életemet. Ha ő nincs ott aznap, lefeküdtem volna, miután beveszek pár fájdalomcsillapítót. Ez esetben ma már halott lennék” - idézte fel Dean, aki a Szepszis Tudatosság Hónapja kapcsán beszélt történetéről a Mirrornak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.