Gond nélkül lemondhatnak a gyedről az anyukák, hogy visszamenjenek dolgozni, ugyanis a nagyszülő is „átveheti” majd a helyüket. Jövő januártól a nagyszülők elmehetnek gyed-re a szülők helyett, így ők lehetnek az unokával.
Lehet kerek, szögletes, mintás, színes vagy klasszikus, képtelen ellenállni a napszemüvegeknek. Iszak Eszter eleinte a szeme alatti karikák miatt kezdte el gyűjteni a kiegészítőt.
Székesfehérvár önkormányzata, csatlakozva Szeged városához 10 ezer eurót ajánl föl a párizsi Notre-Dame-székesegyház újjáépítésére - jelentette be Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kedden a közösségi oldalán.
<p>Magyarország a lehetőségeihez mérten mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket, ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is hajlandó részt venni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten...
A kormányfő az összetartozás szempontjából szimbolikusnak nevezte, hogy az első EP-választási kampánygyűlését Szabadkán tartja. A kormányfő kiemelte, Magyarországnak is érdeke, hogy...
A párizsi ügyészség baleset miatt indított nyomozást a Notre-Dame katedrálisban pusztító tűz ügyében, a tűzoltók pedig kedd reggel bejelentették, hogy teljesen megfékezték a lángokat.
Amikor Lévai Zoltán, a Honvéd-birkózók vezetőedzője idehaza megtudta, hogy Barka Emese Eb-t nyert, így reagált: „Jövőre a tokiói olimpián is aranyérmes lesz”.
Súlyosan bántalmazhatta öt hónapos kisfiát egy ötvöskónyi férfi, a bíróság a Somogy Megyei Főügyészség ügyészének indítványára letartóztatta a gyanúsítottat - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t kedden.
Kigyulladt és órákon át égett a francia főváros, Párizs egyik jelképe, a Notre Dame székesegyház hétfő este, a nagyhét első napján, a tűz következtében összeomlott az épület huszártornya és odaveszett teljes tetőszerkezete. Most...
Kigyulladt és órákon át égett a francia főváros, Párizs egyik jelképe, a Notre Dame székesegyház hétfő este, a nagyhét első napján, a tűz következtében összeomlott az épület huszártornya és odaveszett teljes tetőszerkezete.
Piroska már sok mindent megélt, de még mindig reméli: újra láthatja fiatalkori barátnőjét, akivel egy nevelőotthonban éltek. A keresésben unokája segít neki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.