Napokig keresték a kutatócsoportok azt a 65 éves asszonyt, akinek szenteste veszett nyoma. A nő holttestét végül egy kiskunfélegyházi tóban találták meg.
Az orosz egészségügyi miniszter bejelentette: a Szputnyik V névre keresztelt oltóanyagot már a 60 éves és az annál idősebb korosztály is megkaphatja. A vakcina akár két évre is védettséget adhat.
Sokakat kiakasztott a Messenger ráncfelvarrása, amivel számos közkedvelt funkció elveszett. Most azonban a WhatsAppról is le kell mondaniuk, akik régebbi készüléket használnak. Mondjuk - tegyük hozzá - ehheztényleg jó régi készüléket kell használni.
Egy ünnepi mécses miatt gyulladt ki egy debreceni panelház egyik lakása. A lakók életét vélhetően járókelők mentették meg, akik véletlenül észlelték a tüzet, és riasztották a többi lakót és a tűzoltókat is.
Az intenzíven fekvő Péternek és a hős Erikának is üzentek annak az újpesti háznak a lakó, akiknek az életét mentette meg a rendőrpáros az elborult késelőtől.
Majdnem két ember életét követelte egy őrültként száguldó furgonos meggondolatlan és felelőtlen manővere a budapesti XVII. kerületben. Csakis a szerencsén múlott, hogy nem történt tragédia karácsonykor.
Tűz ütött ki egy kairói magánkórház intenzív osztályán szombaton, legalább hét koronavírus-fertőzött életét vesztette, többen megsérültek - közölték egyiptomi hivatalos források.
Gyűjtést szerveznek a zsaruk és civilek az újpesti késeléses támadás két hős rendőrének, Péternek és Erikának. Az adakozók ezzel is erősíteni szeretnék a járőrpárost.
Alighanem idén, a koronavírus-járvány kellős közepén nagyobb szükségünk van karácsonyi csodákra, mint bármikor – olyan ünnepi történetekre, amik arról mesélnek: hihetetlen dolgokkal a való életben is találkozhatunk. Egy kisfiú,...
Meghalt egy ember lakástűzben Mezőberényben pénteken; karácsony első napján több tűzhöz, közlekedési balesethez is riasztották a tűzoltókat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.