A negyven fokos kánikulában egy kicsit mindenki megbolondul, és megpróbál valahogyan védekezni a hőség ellen. A BKV vizet oszt a nagyobb csomópontokon. Hunvald György VII. kerületi polgármester a hűvösről osztogat tanácsokat. A tolvajok...
Górcső alá vette a Bors az ismert magyar politikusok internetes megjelenését. Az eredmény minimum érdekes: sem a miniszterelnöknek, sem a köztársasági elnöknek nincs személyes, saját név alatt futó internetes felülete. Lapunk Horváth Zoltán,...
Újabb gyanúsítottat helyezett előzetes letartóztatásba a Veszprémi Városi Bíróság tanácsa tegnap Marian Cozma megölésével kapcsolatban. A Bors információja szerint az eddigi gyanúsítotti illetve a tanú vallomások alapján került rács...
Tettlegességig fajult egy békítő szándékkal összehívott családi összejövetel, ami azzal végződött, hogy Györgyiék házából kidobták a táncos lábú nővért. A volt honvédelmi tárcafő képtelen igazságot tenni szeretett lányai között
Bár jól tudta a 41 esztendős férfi, hogy HIV-vírussal fertőzött, számtalan nővel feküdt le úgy, hogy óvszert sem használt. Többek között egy 13 éves kislánnyal is.
Nem akarunk egy olasz nyaralás mellett agitálni, de aki most megy Itáliába szabadságra, nemcsak kipihenheti magát, de dúsgazdag is lehet. Ennek csupán két feltétele van: 1. lottózzon; 2. a megfelelő hat számot ikszelje be!
Michael Jackson a színfalak mögött valójában magányos gyermek volt, barátokra vágyott, akikkel játszhat és felnőttként is ezt az űrt próbálta betölteni. A Jacko halála után megjelent életrajzi könyvből kiderül: ezért volt szívesen...
A VIVA csinos műsorvezetője rákapott a vízi sportokra, azok közül is a szörf az, amelyben otthon érzi magát. Ada elsősorban a Margitszigeten, egy hullámmedencében gyakorol, de alig várja, hogy igazi élővízen is deszkára pattanhasson.
Míg Brad Pitt a hírek szerint Jennifer Anistonhoz menekül szétesőben lévő házasságából, addig Angelina Jolie is exénél keres menedéket. A hatgyermekes színésznő állítólag ismét Billy Bob Thorntonnal randizgat.
Feleslegesen szenved XVI. Benedek pápa a keze miatt – állítja Orfeo Soldati nápolyi sebész. A pellegrini kórház professzora szerint ugyanis 15 évvel ezelőtti technikával műtötték az egyházfő jobb kezét.
Újabb három betegnél igazolták a H1N1 vírust. Egyikük szerdán meghalt – számolt be kedden az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Velük együtt eddig 29-en betegedtek meg Magyarországon.
Minden a Hold állásán múlik, még a szex élvezete is! A meglepő felfedezésről a brit Rachel Grant számolt be egy tudományos szaklapban. Megfigyelései szerint világszerte ilyenkor párosodnak a békák és a gőték, de a Borsnak nyilatkozó...
Rengeteg tévhit terjed a férfiak szexualitásáról a nők körében: anyák mesélik leányaiknak, barátnők suttogják egymás fülébe a képtelenebbnél képtelenebb állításokat. A Bors bemutatja és cáfolja is a legelterjedtebb öt tévhitet.
A Bors olvasói adtak nevet a füzérkomlósi árnyas erdőben született bölénykislánynak: tulajdonosa a Huberta nevet választotta a beérkezett közel száz névötletből. Mester András köszöni a segítséget, és szívesen lát mindenkit, aki...
Magyarországon általában mindenkinek van véleménye a politikáról. A Bors most annak járt utána: tudja-e az utca embere, kikről is mond véleményt valójában, amikor politizál? Nos kiderült, hogy nem: volt, aki Draskovics Tibort filmrendezőnek...
Egyre több 30-as éveiben járó fiatal tér vissza szüleihez, vagy nem is hagyja el a családi fészket. Örök ifjak, vagy a válság áldozatai? A szociológusok úgy látják: a pénztelenség kényszeríti egy fedél alá a generációkat, az elmúlt...
Vádat emelt az ügyészség A. István (20) ellen, aki még tavaly verte agyon és ásta el a Provident munkatársát. H. Vilmos 2008 júniusában tűnt el, hónapokig keresték családtagjai.
70.956 darab, különböző márkájú hamis napszemüveget semmisített meg a fináncok Pécsett. A 106 759 500 forint piaci értékű Kínából származó napszemüvegeket még 2006 februárban foglalta le a hatóság a Barcsi határátkelőhelyen egy...
Szorul a hurok Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök nyaka körül. A hónapok óta tartó, szerelmi életét boncolgató botrány elérte csúcspontját: megdönthetetlen bizonyítékokkal állt elő az egyik örömlány. A fotók után egy hangfelvételt...
Szőke, vékony, szexbomba, izgatóan zöld szemében huncutság, kedvesség tükröződik, de mélyen ott motoszkál a szomorúság is. Keleti Györgyiről sokan, sokfélét írtak és mondtak az elmúlt hónapokban. Egyeseknek példakép, másoknak fekete...
Mivel Ferrarit tartani nem érdemes Indiában a rossz utak miatt, elefántjaikra költik pénzüket a gazdag indiaiak. A legutolsó elefántdivat szerint öltöztetik és welness-központokba küldik felfrissülésre a hatalmas ormányosokat Jaipurban.
Egy amerikai nő megtanította olvasni a kutyáját. Ha valamit szeretne kérni a kedvencétől, nem mondja neki, hanem mutatja, az okos eb ugyanis képes az írott parancsszavak felismerésére.
Úgy tűnik, betört a válság a brit miniszterelnökhöz is. Gordon Brown ugyanis több kollégáját követve, kertészkedésre adta a fejét. Elsősorban azonban profitot, és nem finom salátákat remél az akciótól.
Korához képest remekül néz ki Sharon Stone. Karcsú alak, ápolt arc és hozzá szívdöglesztő mosoly. Az Elemi ösztön sztárja még mindig magára vonja a férfiak tekintetét, amikor végigvonul a vörös szőnyegen. Az egyetlen dolog, amit kifogásolnak...
Közismert Bigitte Bardot állatok iránt tanúsított határtalan szeretete. Az egykori szexszimbólum szenvedélyesen ellenzi a bébifóka-vadászatot, harcol a szőrmeviselet és a bikaviadal ellen.
A Variety magazin szerint a Sony stúdió már elkezdte a Michael Jackson-film gyártását. A cég állítólag komoly tárgyalásokat folytat a Popkirály legutóbbi koncertje próbáin készült videofelvételek jogaiért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.