A Ripost írja, hogy a Magyar-Amerikai Barátság Napja kapcsán nagygyűlést tartottak Budapesten, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és JD Vance amerikai alelnök is felszólalt. Az alelnök az elmúlt években a magyar szuverenitás egyik legfontosabb védelmezőjévé vált, de rendszeresen dicséri hazánk család-, illetve biztonságpolitikáját, és azt, ahogy a bevándorlás kérdéskörét kezeli.

JD Vance a nagygyűlésen azonnal egy rendkívüli gesztussal kezdte a beszédét, még pedig azzal, hogy tárcsázta az amerikai elnököt. Donald Trumpot aztán ki is hangosította az alelnök, aki azt üzente a magyaroknak, hogy nagyon szereti őket és nagyon büszke rájuk, amiért nem hagyták, hogy az ő országukat elfoglalják idegen hatalmak.
JD Vance elmondta, hogy felesége most várandós a negyedik gyermekükkel és nagyon szívesen igénybe vennék a magyarországi családtámogatásokat. De nem csak ezt csodálja, hanem azt is, ahogy a magyarok harcolnak azért, hogy megtartsák a függetlenségüket.
Nem szeretnénk többet és nem is kérünk többet, mint hogy szövetkezzünk azok ellen, akik megpróbálják elnyomni Magyarországot. Önök bizony kiválóságai az egész világnak. Mi, az Egyesült Államok elnöke és alelnöke csodáljuk önöket. Szeretnénk, hogy Önök a saját jövőjükről úgy dönthessenek, hogy külső erők ne befolyásolják önöket
— hangsúlyozta a nagygyűlésen az alelnök.
Önök az elmúlt években erősen képviselték a nyugati civilizációt, Orbán Viktor pedig okot adott arra, hogy a magyar nemzet büszke legyen rá
— húzta alá.

JD Vance arról is beszélt, hogy ők nagyon szeretik Európát, hiszen az Egyesült Államok is ebből a kontinensből született. Éppen ezért szeretnék a fejlődését és nem pedig a hanyatlását látni. Az egekbe emelkedett energiaárak, a tömeges bevándorlás azonban épp a hanyatlás irányába hatnak. Azt is kiemelte, hogy Budapesten tiszta, biztonságos utcákat lát, ahol a turisták is nyugodtan sétálhatnak.
Csak gondoljanak bele, ha Magyarország tudja biztosítani a határvédelmét, mások is tudnák. És ha mégsem, az egy döntés kérdése. Ha Magyarország előtérbe tudja sorolni a dolgozóit, mások is tudják. Viktor politikáját azért becsmérlik, mert látják, hogy szuverén tud maradni, ők pedig nem
— fejtette ki véleményét.
Van egy választás Önök előtt: vagy térdet hajtanak a zsarnokság előtt, vagy Szent István alapjait követik és egy igazi vezetőt választanak maguknak ezen a hétvégén, aki jobb jövőt épít a magyaroknak
— tette hozzá, majd arról is beszélt, hogy amikor Kossuth Lajos Amerikába utazott, ő is elismerte, hogy a két ország egymáshoz sokban hasonlít. Mindketten a semmiből építették fel az országukat, és sosem felejtették el, hogy honnan jöttek.
Kossuth ugyanakkor Magyarországot nevezte a függetlenség sarokkövének. JD Vance szerint 2026-ban is igaz az a prófécia, amit Kossuth akkor az amerikaiakkal megosztott, de nemsokára újra kell állniuk a szabadságukért, azt pedig úgy tudják megtenni, ha vasárnap Orbán Viktorra szavaznak, mert ő kiáll a magyarokért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.