Szívszorító tragédia rázta meg egy kétgyermekes család életét: a 37 éves Josie Thompson négy évvel azután hunyt el, hogy egy hátán lévő anyajegyről azt mondták neki, nincs ok aggodalomra.

A nő férje, a 39 éves Laith 2022 nyarán vette észre, hogy az anyajegy megváltozott: sötétebb lett, és szabálytalan formát öltött. Josie orvoshoz fordult, majd bőrgyógyászati osztályra irányították, ahol eltávolították az elváltozást. A beavatkozás után megnyugtatták, hogy nincs miért aggódnia.
Rövid időn belül azonban az anyajegy a szöveten keresztül újranőtt. Egy második, szélesebb kimetszés ellenére azt közölték vele, hogy nem rákos elváltozásról van szó, és nem küldték CT- vagy PET-vizsgálatra – még annak ellenére sem, hogy ő ezt kérte.
2023 márciusára az anyajegy ismét visszatért, és csak hónapokkal később, egy CT-vizsgálat és nyirokcsomó-biopszia után derült ki az igazság: a rák már a nyirokrendszerébe is átterjedt, és harmadik stádiumú melanómát diagnosztizáltak nála. A lesújtó hírt telefonon kapta meg, miközben két lányával, a 10 éves Rebeccával és a 6 éves Sophie-val egy akváriumban tartózkodott. Josie minden nap küzdött a betegségével a gyermekeiért, ám végül, 37 éves korában elhunyt.
Mivel nem maradt további kezelési lehetőség, a daganat gyorsan átterjedt a májára, a tüdejére és végül a gerincére is. A család mindent megtett, hogy segítsen rajta: orvosokkal vették fel a kapcsolatot világszerte, Josie pedig étrendet váltott, és igyekezett pozitív maradni. Testvére szerint:
Mindent megpróbáltunk – fizikailag, érzelmileg és lelkileg is. Nem akart meghalni, minden nap harcolt a lányaiért.
Josie egy online közösséget is létrehozott „Josie’s Journey” néven, amely több mint 3500 követőt gyűjtött a Facebookon. Történetével másokat is arra ösztönzött, hogy figyeljenek oda a tüneteikre, és sokan jelezték neki, hogy az ő hatására mentek el szűrésre, ahol időben felfedezték a betegséget -derül ki a Mirror cikkéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.