Nathan Edmunds mindössze 13 éves volt, amikor először a kezébe vette az elektromos cigit. Akkor még nem sejtette, hogy a „menőzésnek” hat évvel később egy kórházi ágyon, a mellkasából kiálló csövekkel lesz vége. A fiú függősége olyan mértékű volt, hogy az e-cigit gyakorlatilag csak akkor tette le, amikor lehunyta a szemét.

Minden ötödik percben beleszívtam. Mindig a kezemben volt vagy a zsebemben lapult, soha nem hagytam magára. Lefekvés előtt ez volt az utolsó mozdulatom, aztán kitettem az ablakpárkányra, és ébredés után azonnal érte nyúltam
– emlékezett vissza a Wolverhamptonból származó fiatal.
A tragédia 2025. december 19-én, hajnalban csapott le. Nathant elviselhetetlen mellkasi fájdalom ébresztette fel, minden egyes lélegzetvétel küzdelem volt számára. A mentők azonnal kórházba szállították, ahol a diagnózis sokkolta a családot: a fiú jobb tüdeje összeomlott (légmell).
Álmomban omlott össze a tüdőm – ez a legfélelmetesebb az egészben. Semmi előjele nem volt, nem éreztem fájdalmat előtte. Egyszer csak arra keltem reggel hatkor, hogy majd megőrülök a kíntól
– mesélte Nathan.
A srác bevallotta, a legrosszabbtól tartott:
Azt hittem, tüdőrákom van. Ez futott át az agyamon először, mindig a legrosszabbra készülök. Amikor megmondták, hogy összeomlott a tüdőm, sokkot kaptam. Mindig láttam a hírekben, hogy ez történik másokkal, de azt hajtogattam: velem ilyen nem fordulhat elő. Mindenki ezt mondja, amíg meg nem történik.
Az orvosok szerint a bajt egyértelműen az e-cigizés okozta, mivel a készülékből belélegzett olajos pára valósággal bevonja a tüdő felületét, ami súlyos károsodáshoz vezethet. Nathant négy napig tartották bent, és egy dréncsövet vezettek a mellkasába, hogy eltávolítsák a levegőt és a folyadékot, segítve a tüdő tágulását.
Szerencséjére a műtétet megúszta, a szervezete gyorsan reagált a kezelésre, de a sokk örökre megváltoztatta az életét. Amint az orvosok közölték vele a diagnózist, Nathan azonnal a szemétbe hajította a méregdrága készülékét – írja a brit Mirror.
Nathan most, két hónappal az eset után, missziójának tekinti, hogy figyelmeztesse kortársait a veszélyre. Szerinte a „gyümölcsös íz” és a nikotinlöket nem ér meg ennyi szenvedést.
Dobjátok ki, amíg lehet! Ne várjátok meg, amíg veletek is ez történik. Ha rám tör a vágy, inkább bekapok egy cukorkát. Nem éri meg az egész, csak azért, hogy legyen valami finom íz a szádban
– üzente a fiatal srác, aki ma már tiszta tüdővel, de örök félelemmel a szívében éli a mindennapjait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.