Magyar Péter jelöltje ellen pedofil bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás

Magyar Péter jelöltje ellen pedofil bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás

Magyar Péter
PUBLIKÁLÁS: 2026. április 08. 14:18
Gajda Attila részt vesz a Tisza oktatási programjának kidolgozásában.

A Délmagyarország birtokába került dokumentumok szerint 2013-ban Gajda Attila ellen kiskorú ellen elkövetett szeméremsértés alapos gyanúja miatt nyomozást indított az újvidéki főügyészség. A büntetőeljárást a szerb büntető törvénykönyv 180. paragrafusa alapján rendelte el a hatóság.

A Szerb Köztársaság Felsőbb Ügyészsége – Újvidék hivatalos irata (Forrás: Délmagyarország)

A szóban forgó szakasz a gyermekekkel való közösülés bűncselekményének elemeit határozza meg, és így szól: „Aki közösülést követ el, vagy annak megfelelő cselekményt tesz gyermekkel szemben, az öttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetéssel sújtandó.”
A lap hangsúlyozza:

a hatályos törvényi rendelkezések szerint Szerbiában a 14 év alatti személyek gyermeknek minősülnek.

Lényeges körülmény továbbá, hogy déli szomszédunknál a pedofília, vagyis a kiskorú kárára elkövetett bármilyen bűncselekmények esetében automatikusan az ügyészség, nem pedig a rendőrség jár el.

Gajda Attila és Magyar Péter (Forrás: Facebook)

A Délmagyarország úgy tudja,

a szerb jogszabályoknak megfelelően az ilyen és ehhez hasonló büntetőeljárások megindításáról a sértetteket kötelező kiértesíteni. Ez történt Gajda Attila ügyében is.

Hogy mi lett a Gajdával szemben indított büntetőeljárás vége, a lapnak nem sikerült megtudnia. Kérdésekkel fordultak a Tisza Párt sajtóosztályához, azonban a párt érdemi válasz helyett ezt az üzenetet küldte: „Ahogyan az elmúlt napokban kiderült, hogy a titkosszolgálatok és az Alkotmányvédelmi Hivatal bárkit meg tud gyanúsítani alaptalan vádakkal, úgy most már azt is látjuk, hogy a propaganda is ugyanehhez az eszközhöz nyúl.”

Maga az érintett, az 54 éves Gajda Attila is hallgatott az ügyben, amikor a lap felkereste. Nem sokkal később a közösségi oldalán tagadta, hogy eljárás indult volna ellene. Gajda Attila jelenleg részt vesz a Tisza oktatási programjának kidolgozásában.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.