John Adams még csak 30 éves, de korai demencia diagnózisa miatt már most a legrosszabbra kell felkészülnie. Tudja, hogy körülbelül tíz éve lehet hátra, mielőtt a tünetek jelentkezni kezdenek.

Jordan és öccse, Cian elhunyt édesanyjuktól örököltek egy gént, amely frontotemporális demenciához (FTD) vezethet. Ez egy ritka demenciatípus, amelynél a várható élettartam a tünetek első megjelenésétől számítva hét és tizenhárom év között van.
Jordan mindössze 15 éves volt, amikor édesanyját, Geraldine-t 2010-ben, 47 éves korában FTD-vel diagnosztizálták. A betegség lassan mutatkozott meg: édesanyja fokozatosan elveszítette humorérzékét, beszédkészségét, majd motoros képességeit is. 2016-ban, 53 éves korában hunyt el.
Később Jordan genetikai vizsgálaton esett át, amely kimutatta, hogy ő is örökölte a hibás gént, így valószínűleg hasonló életkorban alakul ki nála a betegség, mint édesanyjánál. Testvéréről, Cianról szintén kiderült, hogy hordozza a gént, míg nővérük, Kennedy nem örökölte azt.
A testvérek „FTD Testvérek” néven közösséget és alapítványt hoztak létre. Jordan azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 33 nap alatt 33 maratont fut le, és ezzel 100 000 fontot (kb 47 millió forintot) gyűjt össze. Hosszú távú céljuk, hogy életük során 1 millió fontot (kb. 470 millió forintot) gyűjtsenek a kutatás támogatására.
Jordan őszintén beszélt félelmeiről: attól tart, hogy eljön a nap, amikor már nem fogja felismerni a feleségét, és családjának kell majd gondoskodnia róla állapota romlása során - később pedig az öccséről is. Attól is fél, hogy soha nem lesz lehetősége olyan apává válni, amilyenné mindig is szeretett volna.
Jordan és felesége, Agnes egy rendkívül nehéz döntést is meghoztak: egy korábbi terhességet megszakítottak, miután kiderült, hogy a magzat hordozza a mutált MAPT gént. (Mirror)
Rettegek a demenciától, de ezt a félelmet arra akarom használni, hogy céltudatosan éljek. Ugyanakkor szükségem van mások segítségére is, hogy egy kicsit könnyebb legyen hátrahagynom mindazokat, akiket szeretek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.