5283. oldal - Aktuális


Gólya költözött a fővárosba - fotó

Gólya költözött a fővárosba - fotó

Most már Budapestnek is van gólyája: kedves olvasónk, Dancs Marietta kapta lencsevégre a kelepelőt a VI. kerületi Szondi utca és Dózsa György út sarkán található trolimegállóban.
Csúnyán átverte a zsarukat a hazudós anyuka

Csúnyán átverte a zsarukat a hazudós anyuka

Egy brit asszony azt hazudta a rendőröknek, hogy el akarták rabolni a kislányát. Két hétig nyomoztak miatta, végül kiderült a nagyotmondás, és a füllentő anyukát hűvösre küldték a hatóság emberei.
Vámpírokra vadásznak a politikusok

Vámpírokra vadásznak a politikusok

Vámpírok tartanak rettegésben több indiai falut is, ami miatt az emberek már nem mernek utcára menni. Dharmapuri tartomány településein este hat óra után teljesen elnéptelenednek az utcák, ugyanis a helyiek szerint vámpírok garázdálkodnak a sötétben.
Nagy a baj: oda a barack és a cseresznye nagy része

Nagy a baj: oda a barack és a cseresznye nagy része

Óriási pusztítást okozott országszerte a húsvéti fagy. Szakértőnk szerint egyes területeken akár a várható gyümölcstermés nyolcvan százalékát is elveszíthetik a gazdák, ami kihat majd a gyümölcsárakra.
Rekordot tojt Kati, a tyúk

Rekordot tojt Kati, a tyúk

Mini tojást tojt egy Katinak becézett tyúk a baranyai Bánoson. A tojásrekord mindössze 23 milliméter. Kati gazdája először kavicsnak nézte a tojást.
Arafat víz helyett csirkelevest ivott

Arafat víz helyett csirkelevest ivott

Jasszer Arafat tartott attól, hogy megmérgezik. A néhai palesztin vezető először barátait kínálta meg ebédjével. Ha életben maradtak, maga is evett – mesélte egykori szakácsa, Joseph Asfour.
Ferenc 85 évesen futja le a maratont

Ferenc 85 évesen futja le a maratont

Minden reggel egy korty pálinkával kezdi a napot a szegedi Csamangó Ferenc. Többet nem iszik, hiszen sportember: 85 évesen olaszországi hegyi maratonra készül. 19 éves korában kezdett futni, azóta se hagyta abba.
Ötvenezerért is kínálnak orchideát a SYMA Csarnokban

Ötvenezerért is kínálnak orchideát a SYMA Csarnokban

Nem volt könnyű dolguk az orchideavadászoknak a XVIII. században; volt, akit oroszlánok faltak fel, míg másokat kannibálok kényszerítettek házasságra. Ma már nem kell ilyen tortúrát kiállniuk azoknak, akik orchideát szeretnének beszerezni,...
Keverékek lesznek a jövő szuperkutyái

Keverékek lesznek a jövő szuperkutyái

Munkakutyának és házi kedvencnek is kiválóak a „tervezett” keverék kutyák, amelyekben két, előre kinézett fajta előnyös génjeit mixelik a tenyésztők. A hollywoodi sztárok és a magyar rendőrség már rákapott a kevert ebekre.
Elfogultságot jelentettek be Baunok-ügyben

Elfogultságot jelentettek be Baunok-ügyben

A nyomozó hatóság kizárására irányuló indítványt terjesztett elő a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság teljes állománya ellen M. Béla, a Baunok-ügy egyik gyanúsítottja és az őt védő dr. Tasi Judit.
Fellegi Tamás reménykedve vár

Fellegi Tamás reménykedve vár

Meg akar egyáltalán állapodni a kormány a Nemzetközi Valutaalappal? - kérdeztük Fellegi Tamást, az IMF-ügyekkel megbízott tárca nélküli minisztert interneten keresztül készült, előzetesen feltett kérdésekre alapuló interjúnkban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.