Döbbenet: elszáguldott haldokló anyja mellett

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 09. 15:00
A férfi autójával segítségnyújtás nélkül hajtott tovább, amikor egy vérző idős asszonyt látott a főút mellett. Nem sokkal később szembesült vele, hogy saját anyját hagyta meghalni.
Bors

Kegyetlenül bánt el a sors egy kínai férfival nemrég. A Zsang nevű férfi Anhuj tartományban éppen édesanyjához sietett autójával, amikor az út mellett meglátott egy idős, vérben fekvő nőt. A sofőr nem állt meg segíteni, hanem továbbhajtott egyenesen anyja házáig. Amikor aztán hazaért, a ház üresen állt, és ekkor gyanút fogott: ki lehetett az asszony az út szélén? A helyszínre visszahajtva aztán majdnem elájult, amikor kiderült: saját édesanyját gázolta el valaki.

– Az autómban nem volt belső kamera, ezért nem álltam meg. – idézi az Anhui Business Daily a férfi, kissé érthetetlen mentegetőzését.

Az asszonyt a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, Zsang pedig azóta teljesen összetört és az sem enyhíti fájdalmát, hogy a gázolót időközben őrizetbe vették.

A világon talán Kínában a legrosszabbak az emberek, ha arról van szó, hogy idegeneken kell segíteni. Az elmúlt években több hasonló eset is előfordult, amikor a segítségnyújtás hiánya miatt haltak meg emberek, köztük 2011-ben egy alig két éves kislány, aki mellett 18-an sétáltak el anélkül, hogy megnézték volna, miért fekszik mozdulatlanul a földön. Szintén problémát jelent, hogy a távol-keleti országban amennyiben egy embernek nincsen biztosítása, akkor annak az embernek kell állnia az orvosi számlákat, aki értesítette a mentőket a balesetről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.