Felajánlja maradék élelmiszereit a Tesco

élelmiszer
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 05. 14:00
Véget vet a felesleges pazarlásnak a világ egyik legnagyobb élelmiszerüzlet-lánca. Azokat az ételeket, amiket eddig egyszerűen kidobtak, mostantól jótékony célra fogják felajánlani.
Bors

Meglepő, ám egyáltalán nem vitatható döntésre szánta el magát a Tesco üzletlánc. A cég elnök-vezérigazgatója, Dave Lewis ugyanis bejelentetette, hogy hamarosan véget vetnek a meg nem vásárolt élelmiszereik megsemmisítésének, és amit eddig feleslegesen kidobtak, azt most a rászorulók között osztják majd szét.

A tavalyi évben nagy-brtanniai Tescok összesen 55400 tonna élelmiszert dobtak ki, pedig ezekből 30000 tonna még bőven fogyasztható lett volna. A cég lépését egyébként az is erősíti, hogy a múlt hónapban Franciaországban elfogadtak egy olyan törvényt, ami megakadályozná a szupermarketek öncélú élelmiszermegsemmisítését.

A cég elsősorban nélkülöző családokat, hajléktalanokat szeretne támogatni.

– Tudjuk, hogy helyes dolgot teszünk azzal, hogy megtaláltuk, hogyan lehet a felesleges, már hivatalosan nem árusítható termékekkel másokon segíteni. Ki dobna ki olyan ételt, amit még maga is szívesen megenne? Reméljük, hogy a példánkat más cégek is követik majd. – idézi a Huffington Post a Tesco vezérét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.