A fiatal férfi New York egyik gyorséttermének játszóházában kényszerített orális szexre egy kislányt. A gyerek anyja megpróbálta elfogni, ám a pedofil kitépte magát a kezéből és elmenekült. Most a biztonsági kamera felvételei alapján keresik.
Az aberdeeni sebész két éven át azt hazudta páciensének, hogy eltávolította agyából a daganatot, pedig csak felnyitotta, és szövetmintát vett belőle. Mire a nő más orvoshoz fordult, a rák operálhatatlanná nőtt.
Az egyik New Jersey-i partszakaszon dolgozó halász orra elé egy edzőcipőt sodort a víz, ami még nem lenne baj, ám ebben még benne volt valakinek a lába is.
A középkorú pár az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy csapat rendőr kirángatja őket az ágyból, mert állítólag gépfegyvert rejtegetnek. Mint kiderült, az egész balhé egy táviránytó és egy túlbuzgó mentős miatt történt.
A két nő a gyanú szerint két fiatalt vert össze szombat hajnalban, de a kihallgatáson tagadták, hogy elkövették volna a bűncselekményeket. A feltételezett elkövetők jelentkezésében az is közrejátszhatott, hogy a rendőrség kedden azonosította...
Egy ír pszichológus könyvben bizonygatja, hogy a személyes jólét miatt az ateisták egyre többen lesznek. A jelenséghez még maga a Facebook is hozzájárul.
Megfulladt egy hároméves kislány, mert a rá vigyázó nő a közösségi oldalon inkább az nézegette, mi történtik az üzenőfalán, illetve a kutyájával játszott. Az asszonyt letartóztatták.
Azt képzelte, hogy az ördög költözött belé, ezért felrobbantotta saját kutyáját egy férfi. Az állatkínzó a bíróság előtt felel tettéért, de nem az állat megölése miatt.
A szerencsétlen anya eldöntötte: annak ellenére fog normális életet élni családjával, hogy 8 napon belül derült ki, férje és fia is menthetetlen betegek. Megrázó történet arról, amikor hirtelen minden a legrosszabbra fordul.
Milyen lehet fürdőruhában az USA egykori külügyminisztere? Miért titkolta alakját Berlusconi volt felesége? A politikusok egy része tudatosan használja vakáció alatt készített képeit, míg mások kiakadnak, ha bikinis fotókon köszönnek...
Egy, a Bihar-megyei Érmihályfalváról származó 45 éves nő lefejezett holttestére találtak Tel Avivban – a nő tíz éve Izraelben dolgozott. A rendőrök egy török férfit gyanúsítanak a gyilkossággal.
Tizenegy ember, többségében gyermekek életét oltotta ki egy robbantásos merénylet a pakisztáni Karacsiban, egy külvárosi labdarúgó-mérkőzés helyszínén.
Ha perre szánja magát, többmilliós kártérítésre tarthat igény S. Gábor, az elgázolt Kenéz Imre társa. A férfi leszerelt a rendőrségtől, sofőrként és bádogosként próbál megélni.
160 olyan versenyuszodányi víz folyik el ilyenkor naponta csak a fővárosban, amilyenben Hosszú Katinka világbajnok lett Barcelonában. A mostani hőség ötödével emeli a vízfogyasztást.
Ha még egyet sikolt a lányom, akkor talán még ma is élne – véli a Londonban meggyilkolt lány édesanyja. Alexandra alvó lakótársai hallották a lány sikolyát, de azt hitték, csak álmodnak.
Két férfi is rács mögé került az elmúlt napokban amiatt, hogy szájukra vették Pintér Sándor nevét. Mindketten a belügyminiszter jó barátjának mondták magukat, így próbáltak milliókat szerezni vállalkozóktól.
Újra buliztak az Orbán lányok. Ráhel és Sára a Sziget Fesztivál VIP-részlegében tűnt fel, de ezúttal kihagyták a szendvicstáncot. Édesanyjuk és kishúgaik kíséretében buliztak, a Terrorelhárító Központ (TEK) egyik embere vigyázta minden lépésüket.
Orosz Barbival szakított a párja, lőttek az esküvőnek – derült ki a napokban. A műsorvezető belefogyott a szerelmi bánatba, alig lehet ráismerni, csont és bőr, de a közérzete már javul.
Hosszúra nyúlt betegsége alatt mindvégig foglalkoztatta Naim Renátát, hogy halála után mi legyen Szellő Istvántól született gyermekeivel. Pótpapája szerint az asszony akarta, hogy az ikrek vér szerinti rokonaihoz kerüljenek.
Egy amerikai fesztiválon készült az a kép, amely minden lehetséges fórumon már felbukkant. A pár állítólag a Dog Blood koncertjén művelte a felháborítót.
Mindkét eltűnt holttestét megtalálták a mentőalakulatok szerda este a III. kerületi Tímár utcai házban, amelyben hajnalban robbanás történt - közölte Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Egy dél-afrikai házaspár hajóbalesetet szenvedett. A férj elsőnek a kutyát mentette meg, mondjuk a neje is túlélte, de vélhetően nem veregette meg a vállát utána.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.