Saját bejárati ajtajában fulladt meg egy 53 éves férfi a fővárosban. Miközben a kulcsaival próbált bejutni, beesett a kukucskálóablakon, és nem tudott többé kimászni.
Tíz éve ismerhette meg az ország Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök akkor még csak pár hónapos puliját, Totót. A 2006-ban Gyurcsány budai házába látogató Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhíresült fotó tanúsága szerint boldogan...
Sokak fantáziáját megmozgatta a hír, hogy a Szépművészet Múzeum értékes festményeket kölcsönzött ki egy Szerb utcai ingatlanba, amely állítólag Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóhoz kötődik.
– Láttam Czinege Lajos néhai honvédelmi miniszter autójának a hirdetését. Tavaly, amikor Székesfehérváron jártam, gondoltam, megnézem, és megtetszett – mesélte az autóhoz jutását Hoffmann László.
G. Roland hozzátartozója is érintett a dunaújvárosi gyilkosságban. A Bors úgy tudja: a harmadik gyanúsítottat vasárnap a reptérről egyenesen a Petőfi utcába vitték, ahol megmutatta, hol van M. Antal holtteste.
Január elsejével megszüntették a kereskedelmi halászatot a hazai természetes vizeken. Az ebből élő családok egyik napról a másikra munkanélkülivé váltak. Kártérítésért tüntetnek.
Bár papíron csökken a kórházi várólista, a Borsnak nyilatkozó betegek tragikus történeteket meséltek. Röntgenre három, szívműtétre négy hónapot kell várni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.