Rejtélyes körülmények között nyoma veszett az istvándi betlehemből a kis Jézusnak. A polgármester ötezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel. A nyomok három kamasz lányhoz vezettek.
Öt ismerős arc térhet vissza a tévé tehetségkutatójába vigaszágon, jelentette be Ördög Nóra és Majka a múlt vasárnapi adásban. A Bors most megtudta, kik azok a szerencsések, akik újra színpadra állhatnak a közönség jóvoltából.
13 alkalommal szúrt a férjébe az ollót a 82 éves Elizabeth Stokes, akit 69 éves férje megcsalt. A féltékeny asszony 4 és fél év börtönbüntetést kapott.
Az utcán omlott össze egy focidrukker, akinek kedvenc csapata elveszítette a mérkőzést. A riadalmat azonban nem a vereség okozta, hanem a meccs utáni kebab.
Berlini tartományi bíróság, 504-es terem. Egy fiatal lány átöleli síró apját. Aki azért áll a törvény színe előtt, mert vérfertőző nemi életet élt vele. És a húgával is. Meg a kisöccsével is.
Négy órán át indokolta a bírónő, miért kell a Bara Józsefet agyonverő izsáki zsaruknak 25, illetve 20 évet rács mögött tölteniük. Megbánás egyik rendőr arcán sem látszódott.
A Hector névre hallgató fekete-fehér kóbor kutya a kanadai farkasordító hidegben elvesztette hátsó lábait és a farka egy részét. Egy találmánynak köszönhetően azonban teljes életet tud élni.
Magyarországról való kivonulásáról gondolkodik a TV2 a reklámadó miatti megterhelés miatt. Bár a kábelcsatornáktól beszedhető programdíjakkal pótolni próbálták a kieső pénzt, de ezt a kormány megtiltotta nekik.
Félelmetesnek tetsző, hatalmas tengeri szörnyet fedezett fel egy mérnök Új-Zéland partjainál, az Oke-öbölben. A kígyószerű teremtményt a Google műholdas térképén szúrta ki.
A Dorchester-i Emma Mumford mindösszesen 500 fontot költött az idei családi karácsonyára, amelyben olyan luxus ajándékokat is begyűjtött, mint például egy Gucci parfüm vagy éppen egy kávégép. Ám eközben 2500 fontot spórolt az ételen,...
Megszületett az ítélet az izsáki rendőrök ügyében, akiket Bara József halálra verésével vádoltak. Az elsőrendű vádlott, B. Viktor életfogytig tartó fegyházbüntetést, a másodrendű B. Csongor 20 évet kapott.
Jó rendőr, rossz rendőr – szokás mondani a különböző kihallgatási taktikákra. A felesége meggyilkolásával gyanúsított N. Jánossal szemben a kellemetlenebb módszert alkalmazták, ez azonban nem vezetett eredményre. Most egy pozitív élmény...
Van-e romantikusabb annál, mint amikor egy hűvös, téli napon a szerelmünkkel fölmászunk az Eiffel-toronyba, és a csodálatos párizsi panorámában gyönyörködünk?
Tragédia rázta meg a Pesti Színház társulatát: születésnapja előtti estén, díszletépítés közben zuhant a színpadra G. Róbert világosító, aki a helyszínen életét vesztette.
Tovább csökkentette az üzemanyagárakat szerdán a Mol Nyrt.: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 7 forinttal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.