Halálos robbanás rázta meg Tiszaújvárost péntek délelőtt. A Mol üzemében az elsődleges hírforrások szerint egy pirogázvezeték robbant fel, aminek következtében egy munkás meghalt és többen megsérültek. A helyszínre három mentőhelikoptert riasztottak, majd a sérülteket a miskolci kórházba, illetve a debreceni Klinikára szállították.

A BOON nemrég több helyivel is beszélgetett, akik aggodalmukat fejezték ki az eset miatt, illetve annak kapcsán, hogy ennek lehet-e valamilyen következménye a városra. Többen is szóvá tették, hogy nem kapnak információkat arról, hogy mi történik éppen és van-e valamilyen teendőjük. Úgy tudni, több intézményből is elkezdték a szülők hazavinni a gyermekeiket, illetve az ablakok bezárását is állítólag javasolták az intézményeknek.
Kovács Imre arról beszélt, hogy mindenki igyekszik információkhoz jutni, egymást hívják az emberek és a közösségi oldalakat bújják, hogy megtudják mi történik, hallomásból terjednek mindenféle hírek. A robbanást hallották és sokan megijedtek utána. Több helyen is felvetődött üzletek, szolgáltatók esetén is, hogy bezárnak inkább.
Kovács Gáborné és Molnár Bertalanné arról beszéltek a portálnak, nagyon megdöbbentek a robbanás hírére. Mindenféle számokat hallani arról, hogy hányan haltak és sérültek meg. Ilyen komoly esetre nem emlékeznek és félnek, hogy milyen következménye lehet még az esetnek. Véleményük szerint kevés az ember, és fáradtak is a dolgozók az üzemben, akik túl vannak hajszolva.
Dr. Fülöp György polgármester úrtól azt az információt kaptuk, hogy veszélyes anyag nem került a levegőbe, de biztonsági okokból bezárt ablakok mellett folyik az oktatás, nem engedjük ki az udvarra a gyerekeket. A tanítási órák és a gyerekek iskolai munkája a megszokott rend szerint folytatódik. Ha újabb információink lesznek, azonnal megosztjuk Önökkel
- jelentette be közleményében a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola igazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.