Robbanás történt a MOL tiszaújvárosi üzemében május 22-én, péntek délelőtt. Az elsődleges hírforrások szerint egy pirogázvezeték robbant fel, aminek következtében egy munkás meghalt és többen megsérültek. Ezt követően a helyszínt ellepték a mentők és a tűzoltók, a mentést a rendőrség biztosítja. Információink szerint a könnyebb sérülteket a miskolci kórházba, míg egy megégett, életveszélyes állapotban levő embert a debreceni Klinikára szállították. A helyszínre összesen három mentőhelikoptert riasztottak.

A Boon információi szerint időközben elkezdték hazaküldeni a dolgozókat, visszavonták a belépési engedélyüket, így most nem tudnak visszamenni az üzem területére. Egy szemben lévő kereskedelmi egység dolgozója még mindig remeg, annyira megijedt a robbanástól. Úgy tudni, a detonáció egy tíz tonnás munkagépet is megmozgatott.
A helyszínen egy név nélkül nyilatkozó munkás azt is elárulta, hogy azonnal el kellett hagyniuk a munkaterületet és kimenni a gyülekezőhelyre. Hozzátette, hogy pár száz méterre dolgoztak a robbanástól, ami hatalmas volt, nagyon megijedtek. Hivatalos információt nem kaptak, az engedélyüket a belépéshez visszavonták, így várják, hogy hogyan tovább.
Egy másik dolgozó már több halálos áldozatról beszélt.
A baleset tényét Tiszaújváros polgármestere is megerősítette, ahogy azt is, hogy egy ember meghalt, többen megsérültek. Ahogy fogalmazott, folyamatosan egyeztetnek a katasztrófavédelemmel, és a MOL vezetőivel. Fülöp György az esettel kapcsolatban folyamatos tájékoztatást ígért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.