Véletlenül nem pakolta be a tulajdonos a kocsiba a csomagot, így egy idegen ember becsületében kellett bíznia. Szerencséje volt, aki megtalálta, bevitte a rendőrségre.
A 24 éves férfi még nem tudni miért, de ököllel szájba verte a kislányát, aki a sérüléseibe belehalt. 2 millió dollár óvadék ellenében védekezhet szabadlábon.
A minnesotai férfi gondolkodás nélkül lelőtt két tizenévest, akik betörtek a házába. A bíróság bűnősnek találta a 65 éves, aki lesben várt a megfelelő pillanatra.
Chloe Maisey szakácstanulóként a brit televízióban is szereplő Stephen Terry éttermében dolgozott, ám a lány álommunkája végül rémálom lett. Maisey azt állítja, hogy férfikollégái nap mint nap megalázták és zaklatták őt.
A lányok egy bírság befizetése után elkezdték az utcán rázni a feneküket. Az erkölcsös polgárokat nemcsak ez, hanem az is zavarta, hogy egyikük szemetelt és a parkolóba vizelt.
A férfit jogerősen 12 év börtönre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte a Kaposvári Törvényszék. A 23 éves férfi tavaly tavasszal összeverte majd többször erőszakoskodott áldozatával.
A kínai férfi éppen a bokorban végezte a dolgát, amikor a suggárral egy ezeréves sírszoborról mosta le a földet. Ezt persze ő nem tudta, a régészek derítették ki.
Minden éjjel forró hamuban alszik az a férfi, aki nemhivatalosan Európa legkoszosabb embere a Mirror című napilap szerint. Ludvik Dolezalnak gyakorlatilag nem is látszik a bőre a ráragadt kosztól.
A 98 évesen dédnagymama egy idősek otthonában két és fél óra könyörgés után jutott ki a mosdóba. A gondozók szobája közvetlen a nénié mellett volt, és ennek ellenére sem segítettek rajta. Az eset után egy hónappal elhunyt az asszony.
Újra kiderült, a mai fiatalok alig-alig ismerik a huszadik század meghatározó magyarjait. A bokszlegenda Papp Lászlót húszból csak ketten ismerték fel, az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan még rosszabbul járt, őt senki sem találta ismerősnek…
Valóban csodát tesz a hétvégén szentté avatott II. János Pál pápa – így tartják Gyugyon. Az Örökkévalóság parkjában, a pápáról elnevezett dombon van egy pad, amin ihletet kap a költő, és gyógyulnak az ízületi fájdalmak.
Megölni azt, akit mindenki szeret? Csak ez az őrült cél vezérelhette azt a 15 éves diákot, aki egy leedsi gimnáziumban társai előtt halálra késelte tanárnőjét. Anne a hivatásáért és a gyerekekért élt...
Nagy volt a jövés-menés Európában a kormányfői pozíciókban. Az elmúlt hónapokban két őskövület is távozott. Ezzel Angela Merkel lett a jelenlegi kormányfők közül a legtöbb időt hivatalban eltöltő politikus. Szorosan a nyomában Orbán Viktorral.
Csupán egy autótolvaj lebukásának indult, de egy egész bűnszervezet akadt a rendőrség horgára, akik 2012 óta legalább száz személyautót lovasítottak meg.
Egy áramszünetnek köszönheti élete halát a hétéves ifj. Bertha Márton. A kisfiú pálinkás kukoricával akasztotta az ölbői horgásztavon a 15,5 kilós pontyot, és egyedül birkózott meg a nagy hallal.
Horváth Nikolett teljesen megvakult, ráadásul a világon is egyedi, gyógyíthatatlan betegség sújtja. Ő azonban mégsem adja fel: köztársasági ösztöndíjjal fejezte be tanulmányait, most pedig olyan blogot ír, amelyben mindenkit boldogságra buzdít.
Nem bírta elviselni, hogy más karjaiban keresi a boldogságot, ezért egy késsel leszúrta korábbi élettársát a 62 éves F. Béla. A mentők hiába próbálták, nem tudták újraéleszteni a 37 éves Tündét.
Pugh nem tudja abbahagyni a nevetés, ha rájön. Ezen idegesítette fel magát négy férfi, aki addig verte őt, amíg kómába nem esett. Másfél év kellett, hogy felgyógyuljon, most arra tanít másokat, hogyan éljenek túl egy ilyen traumát.
Szexmunkára kényszerített két diáklányt egy férfi. A lányok jó nevű katolikus gimnázium tanulói voltak, ráadásul az egyikük igen gazdag családban nőtt fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.