A tinédzser épp az apjával nézett tévét otthon, amikor egyik pillanatról a másikra összecsuklott. A mentősök hiába küzdöttek, nem tudták megmenteni az életét.
Ellopták a soproni lőtér külső falára felrögzített, műanyag figyelmeztető táblát. A tettes a térfigyelő kamera felvételei alapján valószínűleg nem a hétköznapi tolvajok egyike: a testalkatából ítélve nő, aki kerékpárját bukósisakban üli meg.
A szaúd-arábiai Taif város gyermekklinikáján egy éven belül ez a második eset, hogy az osztályon dolgozó nővérek ragasztószalaggal fogták be csecsemők száját, hogy ne sírjanak. Volt olyan gyermek, akinek a cumiját is a szájába ragasztották.
Tíz nappal az esküvője előtt megfojtották a 32 éves Nadine-t az észak-bajorországi kis faluban, Ehingenben. Meztelen holttestét bedobták egy folyóba. Az ügyészség szerint a saját vőlegénye tette ezt a nővel.
Szomorúan hallotta, hogy szeretett leonbergi ebét, Sidet az állatorvosnak el kellett altatnia. Egy ketrecben talált rá fél év múlva. Van magyarázat az esetre, de nem vidám.
Egy New Yorkban élő fiatal nő csizmát vett magának, ám a lábbelin kívül még valami hihetetlen dolgog is előkerült a luxusáruház elegáns bevásárlószatyrából, amelybe a csizmáját tették.
Rettenetes titokra derült fény egy skóciai krematóriumban. Az intézményben több évtizeden keresztül a szülők és hozzátartozók informálása nélkül hamvasztottak el csecsemő holttesteket.
Évek óta irtja a kutyákat az a rejtélyes pszichopata, akit a mai napig nem tudtak elkapni Hongkong egyik városrészében. Gyomirtóval támad az elmebeteg.
A két úriember veszekedése elsőre teljesen ártalmatlannak indult, aztán csúnya fejrúgás lett a vége. Nem, ez szerencsére nem a 4-es metró, hanem a londoni.
Beperelte a társadalombiztosítási hivatalt egy skót brit asszony, mert az állam nem támogatja a varázsgombából készült gyógyszert, amire szüksége van. A 74 éves asszony háborút indított az egészségügy ellen.
Különös kegyetlenséggel végzett egy ismeretlen tettes egy kutyával Skóciában. Még a hatóságokat is annyira felháborította az eset, hogy az emberek segítségét kérik, hogy elkapják az állatkínzót.
Daniel Dove kicsit többet ivott a kelleténél, mindenkibe belekötött, de az intézkedő rendőrnek az már sok volt, hogy a használt alsógatyáját az arcába vágta.
Rendkívül rika betegségben szenved a 19 éves Ayllah-Beau Foley, aminek következtében lebénult a gyomra. Enni egáltalán nem tud, csövön keresztül táplálják.
Álomesküvőt akar a világ legkövérebb nője, mégpedig olyat, amelyen a saját lábán vonul az oltár elé a kedvesével, és táncol is a lagzin. Ehhez rekordidő alatt majdnem száz kilót kell fogynia.
Nem volt elégedett a külsejével, most viszont azt, de a rajongói szerint ronda lett. Konkrétan a Harry Potter Dobby manójára hasonlít, ami valljuk be, egy pornósnak nem túl hízelgő hasonlat.
Vélhetően patkánymérget evett az a 4 éves kisfiú, akinek a szülei a szomszédok szerint gyakran hagyták felügyelet nélkül a gyerekeiket. Hiába küzdöttek az életéért, nem sikerült megmenteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.