Várakat épít Nagy-Magyarországot formázó területén Zoltán

Várakat épít Nagy-Magyarországot formázó területén Zoltán

kert
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 30. 05:30
Gyönyörűek, a többség ember magasságú és nagyjából harminc már elkészült belőlük. A Dinnyésen található középkori várak mind Alekszi Zoltán keze munkáját dicsérik.
Bors

Visszarepül az időben több száz évet, aki ellátogat a dinnyési Várparkba. Csak a légi felvételen látszik, hogy a terület a Nagy–Magyarország formáját mutatja.

– Néhány éve határoztam el, hogy olyan középkori magyar várakat készítek el, melyeknek már csak a romjai, vagy azok sem léteznek – mutatja a Borsnak saját háza udvarán a mintegy 30 csodás várat Alekszi Zoltán.

Különlegességük abban rejlik, hogy az épületek eredeti anyagukból készültek, fából és kőből, sőt van egy földvár is, amely igazából Poroszlón épült az Árpád korban. A sétányt emlékoszlopok övezik, melyek mindegyike 1-1 magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek állít emléket.

– Nagy–Magyarország területén annak idején 6-7 ezer vár létezett, amiből én régészeti emlékek, elbeszélések és egyéb források alapján harmincat építettem itt fel és terveim szerint még legalább ugyanennyit elkészítek az elkövetkezendő években – mondja Alekszi Zoltán.

Megtalálható itt a Délvidéki Zimony vára, amely a XI. században épült. 1521-ben foglalták el a törökök. A vár romja ma Belgrád része, ahogy Nándorfehérvár is. A látogató megnézheti Vitányvárát is, amelynek Vértessomlón találhatóak meg a romjai. 1597-ben a törökök robbantották fel. A vállalkozó elmondása szerint egy-egy várat nagyjából 6-8 hét alatt készít el. Az alapanyag nagy része a közeli kőbányákból származik. A Várpark a nagyközönség előtt is nyitva áll. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.