Kiran Sheikh akkor még csak két órája született, de édesanyja magára hagyta. Joe még öt évig tarthatta a kapcsolatot Kirannal, ajándékokat és képeslapokat küldözgetett neki, de ezután a gyámhatóság arra kérte, hogy ne keresse többet a kislányt. Bár örökbe akarta fogadni Kirant, nem tehette meg, mert akkor még nem volt házasember. Öt vér szerinti gyerekének azonban mindig úgy beszélt a gyerekről, mint fogadott testvérükről.
Tizenhét év után végül Kiran úgy döntött, hogy felkutatja megmentőjét. Egy újságcikkben tárta fel történetét, és mivel Joe Campbell nevére is emlékezett, hamar megtalálta a ma 52 éves férfit. Joe-nak egy kollégája mutatta meg az újságot, de először nem hitte el, hogy róla van szó.
A férfi és fogadott lánya könnyeivel küszködve ölelte meg egymást az első találkozón. Kiderült, hogy Kiran mindig is London azon részén élt, ahol Joe is.
- Azt mondta nekem, hogy bárki megtette volna ezt értem. Annyira hihetetlen, hogy újra találkoztunk. Ő az én hősöm. - mondta a 22 éves lány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.