Három gyermek súlyosan, egy könnyebben megsérült, amikor felrobbant egy robbanótest kedden kora délután Várpalotán, a Vörösmarty utcában - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.
Szexuális zaklatás, gyermekrablás, hivatalos közeg elleni erőszak, garázdaság, testi sértés. Ez csak néhány pont Natalie Harvey feketelistájáról, aki augusztusban rács mögött ad életet második gyermekének.
A háromgyerekes, éppen tökrészeg Amanda Ezra kihajolt a kocsiból, hogy kitegye, aminek ki kell jönnie, amikor egy ismeretlen tárgyban szétcsapta a fejét.
Szörnyű pusztítást végeztek az Egyesült Államok középső részén végigsöprő tornádók. Nebraska államban szükségállapotot hirdettek, miután négy települést leradíroztak a viharok a föld színéről.
Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a városföldi férfit, aki 2012 őszén meggyilkolt egy várandós prostituáltat. Az asszony várandós volt, mikor a férfi megölte.
Egymást segíti a gyógyulásban a két kuvikbaba: Lili és Szutyok. Szutyokot az úttestről mentették meg, miután több autó is áthajtott felette. Lili pedig egy kocsi motorterébe szorult. A kicsik teljesen összenőttek. Ha megerősödnek, együtt...
Ami a gyerek számára öröm, az a szülőknek sokszor gond. Igen, a nyári vakációról beszélünk, ami megkezdődött ezen a héten. Mi legyen a kicsikkel? Ki vigyázzon rájuk?
Civil ruhában, világhírű focisták mezében mentek a vágóhídra a lázadók által elfogott iraki katonák. A brutális képeket a felkelők hozták nyilvánosságra, mindenkit kivégeztek a környéken.
Ismét nagybevásárlásra készül a kormány. Az áprilisi választásokra hazahozott Seuso-kincsek másik fele is Budapestre kerülhet. A napi.hu hírei szerint ezúttal kevesebbért.
Másfél évig pofozta egymást Lázár János miniszter és Csányi Sándor bankvezér. Az első ütést Lázár vitte be, Csányi még fel is jelentette az akkori államtitkárt. Most mégis üzlettársakká váltak.
Zárug Zita és Harkányi Árpád három éve indult el a Hősök teréről, hogy fekvő kerékpárjaikkal megkerüljék a Földet. Kilométer-számlálójuk 25 700-nál tart, ők maguk pedig éppen Latin-Amerika felé tekernek.
Eltitkolt csecsemőjét ölte meg egy pécsi asszony, aki vasárnap szült a lakásában. A 47 éves H. Csilla múlt héten volt orvosnál, aki nem vette észre a terhességet.
Kijelölte a Budapest Környéki Törvényszék az új igazságügyi szakértőt Eva Rezesová ügyében – tudta meg a Bors. A négy halálos áldozattal járó baleset ügyében az új műszaki szakértő Császár Gergely lesz, akinek szűk két hete...
A több száz jelentkező közül a Bors zsűrije kiválasztotta a 30 legjobb grimaszt. Most önökön a sor, hogy eldöntsék, ki vágja a legfurcsább vagy legmulatságosabb arckifejezést! Szavazzon a legjobbra!
Egy járókelőnek köszönheti életét egy egyiptomi kisfiú, akit édesapja ásott el a temetőben. A férfi először megpróbálta megfojtani a gyereket, mikor ez nem sikerült, akkor temette el.
A mindössze hároméves Victoria Wilcher arcát egy szörnyű kutyatámadás miatt borítják sebek. “Elijeszti a vendégeket” - mondta anyjának a KFC egyik dolgozója, majd megkérték, hogy hagyják el a gyorsétteremet.
Elképesztő helyen találtak rá a rendőrök egy amerikai férfi által eldugott, kábítószert tartalmazó pakkra. A túlsúlyos díler saját testében rejtette el a marihuánát.
Két libát lopott egy férfi a dorogi családi ház udvaráról, ám az egyik állat megszökött és elúszott. A másik libát 1500 forintért adta el a tokodi rabló.
Még a három évesekre is szigorú szabályok vonatkoznak repülés közben, olyannyira, hogy egyiküket még pisilni sem engedte ki a személyzet. Miután a kicsi nem bírta tovább tartani, kénytelen volt az egész utat saját vizeletében ülve megtenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.