Szerda reggel még 26 településen, illetve településrészen 6100 fogyasztónál nem volt áram az ónos eső okozta károk miatt országszerte - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
Egy hónapja nem ad életjelet egy 17 éves kokadi lány. Nagy Noémi hazakísérte kistestvére osztálytársát, majd nem jelentkezett többé. Édesanyja szerint a tini emberkereskedők áldozata lehet, a rendőrség körözést adott ki.
Egy hajléktalanpár jobb híján a fűtött ATM szobát választotta szerelmi aktusuk helyszínéül. Még az sem zavarta őket, hogy a járókelők videóra veszik az akciót.
Szájból-szájba lélegeztetésről már igen, ugyanilyen etetésről azonban eddig csak a madaraknál hallottunk. Egy kínai férfi 11 éve táplálja így feleségét.
24,5 millió forintnak megfelelő összeg lapult a gyorsétteremben felejtett hátizsákban. Volt mellette egy kis marihuána is, úgyhogy érthető, hogy a tulajdonos eddig nem jelentkezett.
18 hónapot kapott egy részeg sofőr, amiért karambolozott egy családi autóval. A benne ülő kisfiú csupán aznap kezdett el járni. JJ már soha többé nem fogja tudni ezt megtenni.
Nyakunkon a kíméletlen, igazi ronda idő, amit a vadállatok sem kedvelnek, így mind több merészkedik be lakott területre. Összegyűjtöttük, hogy a három leggyakoribb hívatlan vendég miféle károkat tud okozni.
A 82 éves Iseult Richardson apja alapította 1929-ben az angliai Hertfordshire-ben a Spielplatz – németül játszótér – elnevezésű nudistatábort, amely szinte város a városban.
Évente hatvan ülést kell azért kicserélni Seattle buszain, mert a sofőrök munkavégzés közben végzik el a kis dolgukat. Egy felmérés szerint az amerikai nagyvárosban nincs elég pihenőhely, ahol a buszvezetők elvégezhetnék a dolgukat.
Több helyen még most is dolgoznak a katasztrófavédelem tűzoltóegységei az ónos eső miatti éjszakai károk felszámolásán – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.