Soha nem nyertem még semmit, de a Borssal most sikerült. Így lelkendezett Dömötör Györgyné, amikor megtudta, hogy egy ajándéktablet hullott az ölébe a MindigBors játékán.
Vállalná a napi alkoholszondázást is a frissen parlamenti képviselővé választott Kész Zoltán. A független veszprémi politikus győzelme miatt megszűnt a Fidesz kétharmados többsége.
Élete legszörnyűbb óráit élte át Drimus Brigitta és férje, amikor a kórházban kisfiuk életéért küzdöttek az orvosok. Az édesanya előzőleg céklát adott vacsorára
a kis Alexandernek.
Hiába fizettek sokan félmillió forintot egy közös fotóért a Terminátorral, a volt kaliforniai kormányzó kibabrált velük. Inkább régi, hollywoodi ismerőse bécsi szeletét és a kormányfő társaságát választotta.
A szürke ötven árnyalatának vetítése közben, a moziteremben vett őrizetbe a rendőrség egy 33 éves nőt Mexikóban. A gyanúsítás: gátlástalan nyilvános maszturbálás – jelenti a La Verdad spanyol magazin.
Késsel támadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két alkalmazottjára Budapesten, miközben munkájukat végezték – közölte egy hivatalos közleményben ma délután a NAV és a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Lesznek, akik most teszik meg az első lépést céljaik felé, másoknak a meg kell hozniuk egy lényeges elhatározást. Demeter Mónika asztrológus azt írta le, hogy mi vár ránk a következő napokban.
Szorul a hurok a soroksári gyilkosság elkövetői körül. Hosszú idő után először közölt konkrétumot a rendőrség, a zsaruk egy egyedileg festett, Suzuki Swift típusú személygépkocsi vezetőjét keresik
Bekerül a gimnáziumi történelemkönyvekbe Orbán Viktor. Az új tankönyvek az uniós csatlakozásig dolgozzák fel Magyarország históriáját
– Gyurcsány kimarad a tananyagból.
Nem csitulnak az indulatok T. Tibor halála körül. Barátai a Facebookon választ követelnek: mi történt valójában a férfi lakásában? Hogyan tudott a rendôrök gyűrűjében, megbilincselt kézzel kiugrani a hetedik emeletrôl?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.